Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Aklok, szállások, tanyák
lipről is. „Ezen vizmü és csatornázás czélj'a most egy részt a nagyobb dunai erekbe és ágakba a vizeket leszivárogtatni s a zsilipeken át a Dunába kibocsátani; más részt az ereken feltoluló Duna árjáit a zsilipek leeresztése által elzárni. Ezen intézkedés minden esetre haladó gazdászatunk újabb szép vívmánya; mit néhány lelkesebb férfi kezdeményezésére a kormány is erélyesen felkarolván, a terv a vártnál rövidebb idő alatt sikerült. Általa sok ezer föld [sic!] aránylagosan olcsó áron a földmivelésnek visszaszereztetett,”276 Az idézetekből kitűnik, hogy vidékünk legfőbb kiviteli cikke a széna volt, és az állattenyésztés a lakosság meghatározó megélhetési forrása a 18. és a 19. században. Az egyes községek határának művelési ágak szerinti megoszlásáról először 1865-ből vannak az ország egész területét felölelő, pontosabb adataink.277 A községeink adatait a 4. táblázatban foglaltam össze. A számsorokat áttekintve kiderül, hogy Alsószeli területe jóval kisebb, mint a későbbi kimutatásokban, itt bizonyára arról van szó, hogy a különálló Alsóhatár területe kimaradt az összegzésből. Túriszakállas adatai hiányoznak a táblázatból, ezek összesítve Lak rovatában szerepelnek, ezért van az utóbbi községnek jóval nagyobb határa, mint a későbbi összeírásoknál. Az adatok elemzésénél figyelembe kell venni azt is, hogy ekkor már zajlott az a gyökeres változás a határhasználatban, amelyet az egy évszázaddal korábban elkezdett vízszabályozások, ármentesítések eredményeztek, amelyről Ipolyi Arnold is oly lelkesen írt. A 19. század közepére megindult a rétek, legelők feltörése, néhány községben már a tagosítás is megtörtént. Az 1864-ből származó Pesty-féle helynévgyűjtés során több helység leírásában is olvashatunk erről. „Gyöpszegés nem rég gyepből csinált szántóföld" (Ekecs, Pesty); „Lakisziget tagosítás előtt kaszáló, most pedig szántóföldek” (Lak, Pesty). Az 1865- ös országos kimutatás alapján községeinkben a rétek és legelők összterülete a határterületének még mindig több mint felét tette ki. A legmagasabb arány Keszegfalván volt, ahol a természetes füves területek a határ 74,5 százalékát foglalták el. Ide tartoztak a hatalmas bálványszakállasi és a Vágón túli, szigeti kaszálók. Még Negyeden és Megyercsen volt az arányuk hetven százalék felett. Kevesebb, mint a határ felét (47,3%) egyedül Tany esetében borították a rétek és legelők. A hatalmas határú, az alföldi mezővárosokhoz hasonlítható Gútán 53,4 százalék volt az arány a kimutatás szerint, azonban ekkor még a határának egyharmadát (6210 kát. holdat) a „haszonvehetetlen” kategóriába sorolták. A haszonvehetetlen terület a következő évtizedekben a vízszabályozások, belvízlevetések nyomán radikálisan csökkent. Az első években azonban még nem lehetett szántóföldként hasznosítani ezeket a lecsapolt, korábban mocsaras területeket, kezdetben elsősorban az állattartás céljaira tudták csak hasznosítani. A 19. század második felében nagy lendülettel folytak az ármentesítési munkák, különösen az 1876-ban alapított Alsó-Csallóközi és Csilizközi Ármentesítő és Belvízlevezető Társulat megalakulása után. Belvízlevezető csatornák és nagy teljesítményű szivattyútelepek épültek.278 Egyre nagyobb területek kerültek szántóföldi művelés alá, a rétek és a legelők területe egyre zsugorodott. Az 1895-ben végrehajtott országos mezőgazdasági összeírás már a megváltozott viszonyokról adott képet. Mindössze két helységben, Keszegfalván (58,3%) és Gútán (52,1%), foglalták el a füves területek a határnak több 276 Uo. Ipolyi közli a keszegfalvai zsilip rajzát is. A mű felavatásán 1856. szeptember 23-án Ferenc József császár személyesen vett részt. 277 Magyarország művelési ágak szerinti terjedelme és földjövedelme. Budán, 1865. 278 Bálint István: Az Alsó-csallóközi és Csilizközi Ármentesítő és Belvizlevezető Társulat 1876-1926. Komárom, 1926. 66
