Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)

Táj és népesség

Munkám témája szempontjából rendkívül érdekes adat a két (vagy három, ha külön számítjuk Nagyszigetet és Kisszigetet) új település megjelenése Gúta határában. Gúta területén a török összeírás szerint 1664-ben létezett Nagy- és Kisgúta, Nagy- és Kissziget falvak és Bodsziget puszta. Felvetődik a kérdés, az utóbbi kettő (három) esetében vajon nem valamilyen belső határbeli szállásról van-e szó? Ez mellett szól, hogy azokon a területeken jöttek létre, ahol száz évvel később a térképek, összeírások már aklokat, szállásokat jeleznek. Adatok hiányában nem tudok erre a kérdésre egyértelmű választ adni.

Blaskovics József összehasonlította a mindkét török összeírásban szereplő több száz település adatait, és kimutatta, hogy a fejadófizetők száma 22 százalékkal, a háztartások száma pedig 127,5 százalékkal nőtt a száz év alatt.181 A házak számának növekedése, és vele párhuzamosan az egy fedél alatt lakók számának csökkenése folyamatos volt a 16-18. században. A házak általában a földfelszínen fából és földből épültek, 2-3 helyiségből álltak.182 Vannak azonban ezzel ellenkező tendenciák is, elsősorban a háborúval sújtott területen, ahol a lakáskultúrát időlegesen évszázadokkal vetette vissza a pusztítás. Gondoljunk csak az 1597-ben kelt idézett beszámolóra Gútáról, mely szerint a lakosság többsége ismét földbe vájt putrikban lakott. Ezt látszik alátámasztani, hogy a házak száma a két Gútán száz év alatt 57-ről 44-re csökkent.

Ha megvizsgáljuk a szúkebb területünk népességi adatait, összehasonlítjuk az 1570- es és az 1664-es jegyzékeket, azt látjuk, hogy falvaink esetében a lakosság száma enyhe csökkenést mutatott, gyakorlatilag stagnált a száz év alatt. Ez azt mutatja, hogy jobban ki volt téve a háborús zaklatásnak, mint a többi falvak népessége. A két Gúta esetében a korábbi 120 fővel szemben csupán 76 felnőtt férfit írtak össze. Ha hozzáadjuk a 11 nagyszigeti lakost, akkor is 33 fős csökkenést látunk. Naszvad esetében 9 fős csökkenés észlelhető. Kava nem szerepel az újvári összeírásban, ez további 3 fős fogyás. Anyalán tapasztalható 8 főnyi emelkedés, de ez a növekedés majd száz év alatt elenyészőnek tekinthető. Martoson, amely úgy tűnik, a hadi utaktól kissé távolabb esett, a lakosság száma megkétszereződött, 29 fővel nőtt. Összesítve, négy településen 45 fős fogyás, két faluban 37 fős növekedés mutatható ki. Azonban felvetődik a kérdés, hogy az összeírás idején a lakosok közül mennyien futottak más faluba, költöztek el időlegesen vagy állandó jelleggel a törökök elől. Az összeírások mindenképpen egy pillanatfelvételnek tekinthetők, arról a helyzetről adnak számot, amelyet a török összeírok találtak az adott faluban, és amelyet sok körülmény befolyásolhatott.

A kivetett adókat összehasonlítva a török összeírásokban jelentős emelkedést látunk az összegekben, de ez elsősorban a két összeírás időpontja között végbement pénzromlásnak köszönhető. 1664-ben minden esetben több tételből állt össze a falvakra kivetett adó összege, míg 1570-ben csupán Kisgúta esetében van erre példa, ekkor inkább évi átalányban szabták meg az összeget. A későbbi újvári összeírás esetében a háztartások adója, a búzatized és a kétszeres tized összege voltak legnagyobb tételek, de jelentős volt a fa- és szénaadó összege is. Érdekes, hogy haltized vagy más, halászat után fizetett járadék nem szerepel az összeírásban, holott 1570-ben Kisgúta esetében ez volt a legnagyobb tétel. Biztosra vehető, hogy a 17. század közepén is a halászat volt lakosság egyik fő megélhetési forrása, a törökök mégis az egyéb mezőgazdasági ágak jövedelmeit adóztatták.

181 Blaskovics: i. m. 40-47. p.

182 Dávid: i. m. 7-10. p.

44