Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Táj és népesség
messze tőle van a vizahalak halászhelye.”162 A vizahalászatról a következőképpen számol be: „A fent említett tokféle halaknak a következő módon szokott lezajlani a halászata: Belgrád és Pozsony között több hely van a Duna medrében, ahol a víz mélyebb is örvénylőbb is, mint máshol, ezekben van a vizáknak mintegy beszálló fogadója. November hónapban a jég megjelenése előtt a Duna egész széltét átfogják egyenlő távolságra leszúrt gerendákkal, s a meder közepén szabad helyet hagynak, amit varsával vagy erre a célra készített hálóval kötnek át. A gerendák alatt a halászok csónakjukból feszítik ki hálóikat. Közben a Duna partján ágyúlövésekkel mintegy mennydörgést keltenek, ettől a vizák rejtekhelyeikből felriadnak, és valamifajta erőtől hajtva körbeúsznak a Dunában, s aztán, miután a hálóba kerültek, a halászok olyan könnyen vonják őket a partra, hogy semmi nehézséget sem éreznek. Nem egyszer egy helyen és egy vizahalászatkor, nem is számítva a többi kisebb halat, ezret is fognak, köztük van nem is egy, mely tizenkét lábnál is hosszabb.”163 Az 1000 viza fogásáról szóló beszámoló túlzó, a korabeli dokumentumok jóval kisebb zsákmányról számolnak be.164 Magyarország legfőbb kiviteli cikkének a 15-18. században a szarvasmarha számított, amelyet nagy számban hajtottak Bées, a német birodalom városai (Augsburg, Nürnberg), Morvaország (Auspitz, magyarul Pusztapécs, ma Hustopeóe),165 valamint Itália piacaira.166 A 16. század elején évente 40-50 ezer ökröt hajtottak ki az országból nyugat felé.167 A Mohács utáni Magyarország külkereskedelmét nem befolyásolta olyan nagy mértékben az ország három részre szakadása, mint azt korábban egyes kutatók feltételezték, és a legújabb kutatások eredménye szerint a külkereskedelmi mérleg nem passzív, hanem erősen aktív volt.168 A szarvasmarha-kivitel a 17. században éri el csúcspontját, átlagosan évi 100 ezer darabra tehető.169 Az élő állatok elsősorban a török hódoltsági, alföldi területekről származtak, ahol gazdagparaszti származású tőzsérek foglalkoztak marhakereskedelemmel. Az érsekújvári hídvámról 1587. december 1. és 1588. november 30. között vezetett napló szerint 84 282 ökröt hajtottak a hídon keresztül. Az állatok legnagyobb része az 162 Oláh Miklós: Hungária - Athila. Budapest, 2000, 30-31. p. Ebben a leírásban figyelemre méltó, hogy Gútát a Vág-Duna keleti, bal partjára helyezi, hiszen az írás szerint kelet felől érkezve nem kelnek át útközben a Vágón, és már a településhez érnek. Tehát ő az egykori Nagygútán járt. További érdekes mozzanat, hogy mezővárosnak nevezi Gútát, holott művének megírása után 15 évvel, 1551-ban említik először mezővárosként. 163 Oláh: i. m. 48-49. p. Oláh Miklós érsek 1554-ben Aszódon személyesen tekintette meg a vizahalászatot (Lásd Takáts Sándor: A komáromi vizahalászat a XVI. században. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle. 1897. 425-445, 485-508. Alapy: i. m. 105. p.), azonban nem tisztázott, hogy a 18 évvel korábban megírt Hungáriájában a fiatalkorában szerzett élményéről számolt-e be, vagy ez a rész egy későbbi betoldás a munkájában. 164 A komáromi várgróf 1555-ből fennmaradt jelentése alapján “Az aszódi császári vizafogóban az őszi (novemberi és deczemberi) halászatkor a vásárúti halászok 12 vizát, a nyárasdiak 29 vizát és három tokot, az ekecsiek 8 vizát és 105 kecsegét, a gutaiak 16 vizát és egy vágótokot, a komáromiak 4 vizát és egy tokot fogtak. A zsákmány 1/7 része a halászoké volt, az ekecsiek kivételével, mert ezek a vizafogó verése fejében a magukfogta haI egyharmadát kapták." Takáts: A komáromi... 493. p. 165 Takáts Sándor: Az auspitzi (pusztapécsi) magyar marhavásárok régi kiváltságlevelei. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle. 1905. 228-232. p. 166 Éber Ernő: A magyar állattenyésztés fejlődése. Budapest, 1961. Pach Zsigmond Pál: Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a XV-XVII. században. Budapest, 1963. 167 Takáts Sándor: Osztrák határvásárok a XV. század első évtizedeiben. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle. 1906. 127-128. p. 168 Ember Győző: Magyarország külkereskedelme a XVI. század közepén. Budapest, 1988, 707-725. p. 169 Éber: i. m. 51. p. 41
