Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Táj és népesség
helységeket, különböző kiváltságokat adva az új telepeseknek. A lakosság élete állandó veszélyben forgott, a vidék hovatartozása mindig kétséges volt, és a jobbágyon az adót a török is, a magyar is megvette. A hódolt területek lakosságának a királyi adó felét kellett fizetnie.137 Nemegyszer szerepelnek ugyanazok a helységek mind a magyar, mind a török adójegyzékben. A jobbágyok pusztításában a törökök és a németek, a különböző nemzetiségű zsoldosok, de a rosszul fizetett magyar végvári vitézek is szinte versenyeztek egymással. A komáromi vár védőihez tartoztak a török időkben az elsősorban szerb nemzetiségű naszádosok, sajkások. Nevüket az evezővel és 1-2 vitorlával hajtott, ágyúval is ellátott könnyű hajókról kapták, amelyek legénysége 15-20 főből állt. A rosszul fizetett naszádosok gyakran sanyargatták a környék jobbágyait, halászták vizeiket.138 Komárom vármegye vezetése és a komáromi várparancsnok hatalmas robotterheket rakott a lakosságra, fuvarra kényszerítette, várépítési munkálatokra hajtotta a falvak népét. A martosiak 1570-ben az esztergomi érsekhez, földesurukhoz fordultak panasszal az elviselhetetlenül megnövekedett terheik miatt. Könyörögtek, „hogy Te Nagyságod ne hagyjon nyomorgatni a mi törvényünknél feljebb, mert mi meg nem maradhatunk, ha Te Nagyságod mellénk nem támad.” Vagyis azzal fenyegetőznek, hogy elköltöznek, ha helyzetükön nem segít. Panaszolják, hogy a királyi adót behajtják rajtuk, még a puszta telkek után is, az alispán fenyegeti őket, „ha tizenötöd napra meg nem adjuk hát eldúlat.” A legsúlyosabb teher azonban a katonaság állandó fosztogatása és zaklatása: „... a komáromiak untalan rajtunk vannak, tónkat meghalásszák, csónakonkat elviszik, ki után kell a szegén embernek élni. Még marhánkat is annak felötte elviszik. Ha szegén ember valamit szól hát vereséggel fenyeget. Az újváriak is, mikor valamely vagy katona, avagy drabant jő, ispán pecsétit hozzák reánk, kéntelen el kell vinni [fuvarba - A. B.j, harmadnapig is oda hordoztatják magokat. ...a szegén embernek még az ünnön dolgát is el kell hadnia érette.” Panaszkodnak a megnövekedett robotterhekre is: „...mink az előbbi urunknak soha nem kaszáltunk, hanem e környík, bajcsiak, udvardiak, kériek odahordták szénájokat, azt hajóba kellett raknunk. Meg azt is nem mi magunk vittük el, hanem a kakati [Párkány korábbi neve - A. B.j révíszek vitték alá, mastan pedig még másét is berakatják velőnk.”139 Előfordult, hogy nemcsak fenyegetődztek a jobbágyok, de időlegesen vagy véglegesen valóban elköltöztek a zaklatások miatt a hódolt területen fekvő falvakból. Az 1553-ban, Oláh Miklós140 érsek idejében kiadott urbáriumban141 Nándornál (Lándor) az olvasható, hogy a jobbágyok Komáromba és más helyekre menekültek, és csak azon föltétel alatt hajlandók visszatérni, ha a prímás szabadokká teszi őket. A lakosság gyakran a környék nehezen járható nádasaiban keresett menedéket a portyázó, rabló török csapatok elől. A mocsarakon keresztül csak a vidéket jól ismerő helyi lakosok, kalauzok ismerték az utat. Forgách Simon142 1576 márciusában kelt jelentés137 Az 1554. évi országgyűlés hozott törvényt (1554; Vili. te.) arról, hogy a törököknek is alávetett jobbágyok az adó felét kötelesek fizetni. Sinkovics: i. m. 99. p. 138 Alapy: i. m. 96-97. p. 139 H. Balázs Éva (szerk.): Jobbágylevelek. Budapest, 1951, 50-51. p. 140 Oláh Miklós (1493-1568) humanista történetíró, főpap. 1553-tól 1568-ig esztergomi érsek. Az ő nevéhez fűződik a hazai ellenreformáció indulása. Fő műve az 1536-ban latinul írt Hungária című történeti, földrajzi munkája. 141 MÓL UetC 45 n25. 142 Forgách Simon (1526-1598) hadvezér, a Habsburgok híve, számos török elleni csata hőse. 35
