Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)

Aklok, szállások, tanyák

telkén 1889-ben kápolnát építtetett, amelyet 1930-ban a ma is meglévő templommá alakítottak át. Temető céljára is a saját telkéből ajándékozott területet 1889-ben.430 A katolikusok a 19. század végétől ide temetkeztek, a reformátusok a bogyai temetőbe. Forró István (sz. 1898) szülei Gútáról költöztek Bogyarétre 1897-ben, mivel ott nem lehetett „terjeszkedni", messze voltak a földjeik, sok darabban, nehezen ment a gazdálkodás. Gútán eladták a földjeiket, és itt vettek 20 holdat egy darabban. Bogyaréten éltek, gazdálkodtak, egyre növelve a birtokot. Szüleinek 8 gyermeke született, mikor édesapja meghalt, minden gyermekére tudott 10-10 hold földet örökbe hagyni.

A Réteknek a környék falvaitól elkülönült világáról, az itt lakó emberekről Lőrinczy György, az irodalmi munkásságáról is ismert Komárom megyei tanfelügyelő festett kissé romantikus képet A rétek lelke című munkájában431 a 20. század elején. „A tíz-húsz négyszögkilométernyi réteket öt-hat csallóközi falu öleli körül, de ember legyen a talpán, aki azt a különös világot darabokra tudná szétszaggatni. Megyercs, Ócsa, Ekel, Gúta, Lak, Bogya, mind just tart reája s a rétek békén tűrik, hogy a telekkönyvekbe azt irkáljanak róla, amit akarnak. A réteknek a lelke, a világa azért egyikhez sem tartozik.... Minden falutól két-háromóra járásnyira, a réti ember, ha akarna sem tudna egyebet csinálni, csak dolgozni. Nyugodtan, szakadatlanul folyik a földmíves teremtő munkája, kora tavasztól késő őszig,... A kultúra emberpusztító műhelyeinek: gyárnak, kávéháznak, banknak se híre, se hamva. Idelenn a nagy, egyforma televény, odafönn az égen a millióféle csillagragyogás. Ebben él a rétek lelke. Nem hiába mondja hát a megyercsi ember, hogy aki meg akar gazdagodni, az telepedjék ki, a rétekre lakni.’’ Leírja látogatását a bogyaréti iskolában, amelyet Vermes Vince a saját házában hozott létre, és ahol ingyenesen maga tanította évtizedeken keresztül betűvetésre a Réteken lakó gyerekeket. „Az alacsony, gerendás kis szobában gyerek gyerek hátán, mozdulni se tud egyik a másiktól s nagy küzködésükbe kerül, hogy fölálljanak, a jövevénynek járó köszöntést elénekelni, amire a tanító úr, Vermes Vince hátra is fordul, felénk. Afféle réti ember ő is. Csak abban különbözik a réti szántóvetőtől, hogy könyv van a kezében s pápaszem a szemén.” Miután megismerkedik az egyszerű, önfeláldozó tanítóval, a Rétek ősapostolának, a Rétek lelkének nevezi őt.

Alsószeli község állattartásában sajátos megosztás jött létre a 19. század végétől. A község közelében fekvő kisebb legelőkre jártak ki naponta a fejőstehenek, sertések. Az alsóhatári Hídontúl határrészben elterülő nagy kiterjedésű közlegelőkön voltak tavasztól őszig a növendék állatok és a hizlalásra, eladásra szánt növendékekből és hízó ökrökből álló két csorda. A község fogadta meg évente a két pásztort, akik tavasztól őszig az alsóhatári legelőkön őrizték a csordákat, itt laktak a pásztorházban. Sem a korabeli források, sem az adatközlők nem említik, hogy az állatokat a 19. század végén, a századforduló táján még kint teleltették volna az alsóhatári részen. Az egykori alsóhatári épületek, az akiok szerepe is megváltozott, és inkább már a nyári tartózkodás színterévé váltak. Ennek egyik oka bizonyára az állattartásban lezajlott fajtaváltás volt. A magyar szürke marhák száma 1911-ben mindössze 43 (4,5 %) volt a faluban.432 Gyakorlatilag két évtized alatt végbement Alsószelin a fajtaváltás, amikor a szürke magyar marhát a hízékonyabb, jobban tejelő, de jobb gondoskodást, istállózó tartást igénylő nyugati fajták, elsősorban a pirostarka váltotta fel. Megjelennek a vetett takarmányok, csökken a rétek és a legelők

431 Lőrinczy György: A rétek lelke. Budapest, 1909.

432 Magyar Statisztikai Közlemények 41. kötet. Budapest. 1912. 302-303. p.

109