Angyal Béla: Kisalföldi tanyák. Gúta és vonzáskörzetének településnéprajza - Lokális és regionális monográfiák 7. (Somorja-Komárom, 2012)
Aklok, szállások, tanyák
épületeket vették számba, a lakóhelyül is szolgáló istállók, egyéb gazdasági épületek, kunyhók kimaradtak az összeírásból. A másik probléma, hogy a külterületen álló házak esetében nem jelölték meg azok pontos helyét. Sok esetben az sem derül ki egyértelműen az összeíróívekből, hogy a külterületi házakban a lakó vajon csak az állatokat őrző személy, más szállásán, házában lakó cseléd-e, vagy tulajdonosa az ingatlannak. Negyed esetében nem töltötték ki az fölvételi íveken az utca rovatot, csupán a község megjelöléséhez írták be Negyed nevét, azt sem minden esetben, ezért egyáltalán nem lehet kikövetkeztetni, hogy az adott lakóház a belterületen vagy a külterületen állt. Megyercs esetében a külterületi házak összeírása nem a megszokott, a számlálóbiztos által kitöltött „Fölvételi ív”-en, hanem a tartalmilag az előzővel ugyan azonos, ám a házbirtokos által, ön bejelentéssel kitöltött „Bejelentési ív”-en történt. Ezek esetében csak azt írták fel a község megjelöléséhez, hogy „Megyercshez tartozó”, ill. „Megyercshez tartozó puszta". Két község, Gúta és Keszegfalva esetében található a legtöbb adat a külterületi lakóházakról, ezeket az alábbiakban ismertetem. Gútán a legtöbb lakóházat Örtényben találták az összeírok, szám szerint tizenegyet. A Vág bal partján található, erdőkkel és gyümölcsösökkel szegélyezett részeken (ezek elnevezése Pacsérok, Esküdt erdő, Erdőfű) 10 lakóház állt. Seregakolban, illetve Nagyszigeten nyolcat, Kisszigeten hatot, Kikeletben négyet írtak össze. Összesen 41 külterületi lakóház szerepel az összeírásban, melyeket legtöbbször szállásnak (pl. Örtényi szállás, Császtamelléki szállás stb.) neveznek az utca rovatban. Egy esetben közelebbi helymeghatározás nélkül csak tanyának írta be a biztos a lakóházat, többször viszont csupán a határrész neve szerepel a felvételi ív utca rovatában (pl. Rácakla, Kikelet, Seregakol stb.), további megjelölés nélkül. A külterületi lakóházak általában egy szoba-konyhából, vagy három helyiségből, vagyis plusz egy szobából, esetleg kamrából álltak. A házban lakó családfő esetében a kérdőív „hivatása” rovatát legtöbbször kitöltetlenül hagyták, vagy a - még a feudalizmus korára jellemző - zsellér, házas zsellér kifejezést írták ide. A foglalkozása rovatba 24 esetben napszámos, 9 alkalommal cseléd megjelölés került, de előfordul zsellér megjelölés vagy üres rovat is. A családfő megjelölésére csupán hatszor alkalmazták a földműves, önálló, illetve földművestulajdonos kombinációt. A leírtakból kitűnik, hogy a külterületi lakosok döntő többsége szegény ember, jelentős részük a más házában családostól lakó cseléd volt. A népszámlálás alatt anyai üknagyapám, a nádszegi születésű Szabó Ferenc 22 éves fiával, Szabó Dáviddal, azaz a dédnagyapámmal, Örtényben lakott a 640-es szám alatt. Szabó Ferenc özvegy volt, 1869 februárjában temette el feleségét, a gútai Kovács Annát. A hivatása rovatba esetében is a házas zsellér kifejezés került, ezért valószínű, hogy a saját házában lakott, és maga gazdálkodott, mivel Dávid fia foglalkozásához azt írták: „attyánál segéd”. Állatállománya azonban nagyon szerény; csupán egy borjút, egy sertést és 30 méhkast találunk az íven. Dédnagyapám, Szabó Dávid 1870 novemberében gazdasszonyt hozott a házhoz, elvette a gútai Nagy Veronika gazdalányt, és a „nádszegi Szabó” család leszármazottai még több mint egy évszázadon keresztül laktak Örtényben ugyanazon a telken - utolsóként édesanyám unokabátyja, Szabó Lajos a múlt század nyolcvanas éveiben.413 413 Apai üknagyapám, Angyal István héttagú családjával együtt lakott bátyja, Angyal Péter családjával egy szobából és konyhából álló házban a község belterületén a Felső utcában a 33-as házszám alatt. Összesen 13-an éltek a két helyiségben. Mindkét családfő foglalkozásának a földművest jelölték meg, azonban szegények voltak, amiről a lakáskörülmények mellett a szerény állatállományuk is tanúskodott. Mindkettejüknek csupán 2-2 lova volt, valószínűleg fuvarozásból éltek. Apai nagyapám, Angyal Albert is itt született a Felső utcai házbanl894-ben, azonban élete nagy részét már Köveslágyban, tanyán élte le. Itt született édesapám is 1924-ben. 102