Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
magyarul is tudó, vagy magyarul jobban beszélő szlovákságot a magyar nyelv használatára ösztönözte, olykor kényszerítette. Különösen a kezdeti időkben volt jellemző a betelepült szlovákság magyar nyelvhasználata. A helyi hatalom képviselői is érzékelik ezt a problémát, több jelentés szól arról, hogy a magyarországi szlovákok, annak ellenére, hogy tudnak szlovákul, magyarul beszélnek.12 Ezekben az években nem volt ritka, hogy az erre szervezett tanfolyamokon együtt tanulták a szlovák nyelvet a reszlovakizált magyarok és az áttelepült tótkomlósi szlovákok. „Itt szlovákul tanultak meg, amikor idegyüttek...negyvenkilencben hát szabályosan jártak iskolába idősebb bácsik, mert hát hiába na, hát minálunk abban az időben még doboltak, megállt a kisbíró, elmondta szlovákul a magáét, áttelepült bácsi szembe meg, „hát te szomszéd, hát mit is mondtál? Mert há én azt nem értem.” (K. Gy.) A visszaemlékezésekből kiviláglik, hogy a tótkomlósi betelepülők jól tudtak magyarul, különösen a fiatalabbak, akik a 30-as, 40-es években jártak iskolába vagy leventeoktatáson vettek részt. Annak ellenére, hogy a visszaemlékezők szerint a kibocsátó vidéken, Tótkomlóson és a környező, szlovákok által is lakott településeken, jelentős volt a magyar és szlovák nemzetiség közötti elkülönülés, ritka volt a vegyes házasság, a két világháború közötti időszakban erős nyelvi asszimilációs nyomás érte a szlovákokat.13 Csak az idősebbek, főleg az asszonyok között voltak olyanok, akik alig beszéltek magyarul, ami - mint sok más hasonló nyelvi asszimilációs helyzetben - nyilvánvalóan összefügg korlátozottabb mobilitásukkal. A második világháború előtt Tótkomlóson már az egyházi (evangélikus) iskolákban is tiltották és büntették a szlovák beszédet: „Potyeszolni nem szabad volt." (Z. M.)14 Az evangélikus egyház felső vezetése egyértelműen a magyarosítás szolgálatában állt.15 Idős adatközlőnk beszámolt arról, hogy a tanító, majd az erre kijelölt megbízható tanulók pofonnal büntették a szlovákul beszélő diákokat. Az asszimilációs kényszerek és az akkulturáció ellenére éppen Tótkomlós az a nagyobb magyarországi szlovák település, ahol a tradicionális szlovák kultúra a legkevésbé tűnt el a település centrumából, és a kiterjedt tanyavilágban is intenzíven élték meg a hagyományos szlovák szellemi kultúrát.16 Otthon, családi körben a szlovák érzelműek szlovákul beszéltek: „Bennünk azért megvolt na, az... már otthon, az bizonyos dolog, hogy nem beszéltünk magyarul." (Z. M.) Kezdetben jelentős különbség volt a helyiek, illetve „hegyi tótok" és a tótkomlósi szlovákok által beszélt szlovák nyelv között. „A tótkomlósi szlovák az többnyire olyan magyar beizéléssel ment.” (Z. M.) A magyar kölcsönszavak használata és a nyelvjárási jellegzetességek évről évre koptak, az itt született generációk az iskolarendszer és a szlovák nyelvű nyilvánosság révén már egyre inkább a sztenderd szlovák nyelvet használták, illetve törekedtek annak használatára. Az idősebbek körében, különösen otthon, megmaradt a tótkomlósi tájszólás. A többségi magyarság kedvelt narratív fordulata maradt a tótkomlósi betelepülők szlovák nyelvén történő élcelődés.17 „Na gye tá igyes? Tajgyem tatam abba egyablakos házba... Na gye tá igyes? Tajgyem tatam to bódu, gyereknek kopity nohavice.” (K. Gy.) 12 Pukkai 2002: 54. 13 A dél-kelet-alföldi szlovákság két világháború közötti nemzetiségi törekvéseiről Id. Tóth 1994. 14 A „potyeszolás" az alföldi tótok jellegzetes beszédének kissé gunyoros ízű megnevezése a magyarok nyelvében. vö. Angyal 2007:117. 15 Tóth 1994: 170. 16 Gyivicsán 1993: 218-219. 17 A tótkomlósiak magyar kontextusban szerveződő nyelvhasználatát, a kétnyelvűséget, a nyelvválasztást és kódváltást, a nyelvjáráshoz fűződő viszonyt, a nyelvi attitűdöket, illetve nyelvi sztereotípiáikat illetően Id. Tóth-Tuska-Uhrin- Zsilák 2010 tanulmányát. 152
