Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
pesek, deportáltak, a be- és kitelepítettek körében. Ezeket a „disszonanciákat” a legtöbb esetben nem sikerült mindenki kedvére feloldani. A hivatalos szervek, a szlovák betelepültek elégedetlenek voltak a reszlovakizáltak „nyelvgyakorlásával”. Ugyanis ezek nemcsak a családjuk körében beszéltek magyarul, hanem a templomban sem voltak hajlandók szlovákul imádkozni és énekelni. Még a kommunisták is elégedetlenkedtek, mert a reszlovakizáltak a gyűléseken csakis magyar nyelven szólaltak fel. Juraj Pokorni taksonyi plébános nem volt hajlandó ezt eltűrni, ellentétben a nemeskosúti Czuczor plébánossal, aki újból bevezette a magyar nyelvű istentiszteleteket. A szlovák hívők kérték az áthelyezését.31 A galántai szlovák hívők szerint a szertartásokon, az istentisztelet előtt és után a templom előtt még a magyar rendszerben (1938-1945) sem lehetett annyi magyar szót hallani, mint most a „reszlovákoktól". A taksonyi reszlovakizáltak közül többen kaptak a Magyarországra áttelepített falubeliektől levelet, amelyben megfenyegették őket: visszatérve Taksonyba bosszút állnak rajtuk. Feliratokon, falragaszokon ki nem deríthető személyek bíztatták a reszlovakizáltakat, adják vissza dekrétumaikat, hiszen a magyarok úgyis visszakapják jogaikat.32 A legtöbb problémát a Magyarországról önként Szlovákiába települt szlovákok okozták („preszídlenyec’’-nek nevezték magukat egymás között). A perediek példája egyike a legszemléletesebbeknek. Amikor a csendőrjárőr Pereden szolgálatot teljesítve a házak előtt padokon üldögélő és tereferélő áttelepültektől afelől érdeklődött, vajon miért nincsenek a földeken ilyen jó időben (április lévén), azt felelték: nekünk Magyarországon azt ígérték, hogy az itt maradt magyarok dolgoznak majd ránk.33 Moökor százados szerint egyébként a járási parancsnokság éppen az áttelepültektől kapta a legtöbb jelentést a magyarok viselt dolgairól. A komisszárok jóváhagyták az áttelepültek ama kérelmét is, miszerint a járási csendőrparancsnok 3-4 puskát engedélyez számukra a rend fenntartása érdekében. Több alkalommal előfordult, hogy a magyarországi szlovákokat nem tudták az előre megígért családi házakban elhelyezni, mert a magyarok még nem költöztek ki belőlük.34 A járási hivatalok nem tudták megoldani sem a belső kolonizáció, sem a Magyarországról áttelepített szlovákok révén az áruellátás gondjait és a Magyarországra áttelepített szakemberek (kovácsok, molnárok, ácsok stb.) pótlását. A lakosságcserére kényszerítettek részéről előforduló negatív megnyilvánulások voltak: verekedések, ajtók, ablakok felrakása a teherautókra. A Zsolnáról Galántára vezényelt katonák önkényes fellépése Felső- és Alsószeliben nem okozott nagyobb gondot, miként az alsó-, felsőszeli, rétéi áttelepülők ama elkeseredett dacossága sem, amikor az őket szállító teherautókat magyar zászlókkal díszítették fel.35 Mivel a fehérlappal rendelkezőket a csehszlovák hivatalok már nem büntették, a vezekényi dalos férfiak is büntetlenül rakodhattak a teherautóra, még annak ellenére is, hogy a szlovák fél bosszantására elénekelték közben a tiltott katonanótát, a Horthy Miklós katonája vagyok kezdetűt.36 Moökor kapitány 1948 márciusában ugyan feszült, nyugtalan politikai légkörről írt jelentésében, mégpedig a magyar ellenpropaganda erősödéséről, amit azzal magyarázott, 31 PÁLVF ONV Galanta 8/1948 prez. számú irat. 32 ONV Galanta 8/1947 prez. számú irat. 33 ONV Šaľa 1/1948 prez. számú irat. 34 Situačné hlásenie ONV Galanta 12/1947, 1457/1947, 100/1947. 35 Situačné hlásenie ONV Šaľa 2143/1946, 2/1947. 36 ONV Galanta, 5. számú doboz, 118/1948. 143
