Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
vény szerint a Csehszlovák Köztársaság területén élő (maradt) magyar nemzetiségű lakosság az ország teljes jogú állampolgára lett, s az ellene hozott rendeletek fokozatosan érvényüket vesztették. Bár semmisnek nyilvánítani, letagadni vagy elfeledni a hatásukat nem lehet. Az 1948. február 25-én győztes párt hatalma megerősítését elősegítendő, 1948. október 16-án kiadta az 231/1948-as számú, a népi demokratikus köztársaság védelméről szóló törvényt, amely a köztudatban kuláktalanítás néven vált közismertté. Ehhez a rendelethez kötődik a kényszermunkatáborokról szóló 248/1948. számú törvény is, aminek a szellemében szerveződött meg a hírhedt Dél-akció; a kuláknak deklarált középparasztságot (5-10 ha mezőgazdasági földterülettel bírókat) és a nagygazdákat, akik, úgymond, akadályozták a szocialista mezőgazdaság építését (értsd az egységes földműves szövetkezetek megalakulását) csehországi kényszermunkára ítélték. A Galántai járásban 164 személyt javasoltak a párt- és állami szervek a büntetés eme fajtájára. Alsószeliből Balogh Géza (+ 3 családtag), Kajos Ernő (1), Pancza Árpád (3), Pancza Károly (1), Patócs Miklós (1), Pónya Lajos (2), Szabó Lajos (2), Szabó Sándor. Felsőszeliből Bory Antal (2), Deák János (3), Gyurcsi Etel (7), Perleczky Lőrinc (2), Soós Ernő (1), Szabó Lajos (2), Szombath Ferenc (2) ítéltetett a családjával egyetemben erre a büntetésre. A tizenöt család közül egy személyt már megbüntetett a népbíróság, a többiekről nincs tudomásunk; hiszen Alsószeliből egy személy került Jáchymovba, a munkatáborba, s a sors iróniája, hogy az éppen a kommunista bíró családjának a tagja volt.20 A reszlovakizáció Alsó- és Felsőszeliben A reszlovakizációnak volt/van egy szlovák és egy magyar értelmezése. Ján Bobák szlovák történész a reszlovakizációt a stratégiai cél (egységes szláv állam megalakítása) egyik eszközeként emlegeti. Szerinte „a reszlovakizáció nem más, mint az etnikailag széthullott, közömbös, formálisan (statisztikailag) elnemzetlenített lakosság visszatérése az anyanemzethez". A Slovenská liga 1946 nyarán az alábbi felhívást intézte Dél-Szlovákia lakosságához: „Ha van benned egy kis szlovák vagy szláv gyökér, szlováknak jelentkezz, mert a mi országunkban csak a szlovák nemzetiségűek rendelkeznek állampolgársággal; csak a csehszlovák állampolgárnak nem kell félnie, vajon mit hoz a holnap.’’21 Világos megfogalmazás. Valószínűleg Ladislav Novomeský oktatás- és művelődésügyi megbízott is ezért javasolta 1946. januárjában a prágai kormány külügyi államtitkárának, hogy „a kormány tegye lehetővé Dél-Szlovákia elmagyarosodott szlovákjainak az eredeti etnikumhoz (anyanemzethez) való visszatérést.”22 A kormány a javaslatot elfogadta és utasította a kulturális szervezeteket és a Slovenská ligát a reszlovakizáció propagálásra. Az állami szervek, a BMH és az SZTH feladata volt összegezni és állandóan figyelemmel kísérni azon elmagyarosodott szlovákok számának alakulását, akik meggyőzhetők voltak a visszatérésről. A Központi Reszlovakizációs Bizottság tagjait 1946. május 26-án nevezte ki Daniel Okáli az SZNT javaslatára. A költségek egy részét - 4,3 millió koronát - a SZTH magára vállalta. 20 21 22 sídlovacľ úrad pre Slovensko, č. 6781-11/1946, június 9-én. Bobák 1996: 60. Pamätná kniha (Emlékkönyv), a Galántai Városi Hivatal kulturális, iskola- és szociálisügyi osztályán. 136
