Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
birtokaiból az úrföldi és porbokai kolóniák keletkeztek, de ezek a tallósi, illetve a nádszegi katasztert érintették. Felsőszeliben a kisparasztok is kaptak 1-2 kataszteri hold mezőgazdasági földterületet, de inkább az Eiszler és Szóld családok megerősödése a jellemző, akik bérlőkként kezdték a dögösi, a körtvélyesi majorokban, majd fokozatosan tulajdonosokká váltak. A szeszgyárakat vonták fokozatosan a hatáskörükbe, azután egy nagyobb mezőgazdasági földterületet, amelyen a gyártáshoz szükséges burgonyát és cukorrépát termelték. A két szeszgyár az alapanyag tekintetében így önellátók lettek. De cukorrépát a diószegi cukorgyárba is szállítottak az 1907-ben épült keskeny nyomtávú vasúton (pomváglinak nevezték a széliek), amely Porbokamajoron, Szigetmajoron, Körtvélyes- és Dögösmajoron, Alsórétmajoron, Taksonyon keresztül Galántát érintve jutott el a diószegi cukorgyárba. Körtvélyest és Dögösmajort 2674 kataszteri hold mezőgazdasági földterülettel 1887-ben Szóld Zsigmund zsidó bérlő vette használatba. Az úgynevezett visszacsatolás után a szeszgyárak részvénytársasággá alakultak, s a mezőgazdasági földterületek a két település nagygazdáinak kezébe kerültek, bérletként. A második világháború vége felé a dögösmajori szeszgyár a visszavonuló német hadsereg központi raktárává alakult, amelyet a szovjet hadsereg megérkezése előtt a hátrahagyott német katonák fölrobbantottak. Egyik településen sem épültek úgynevezett ONCSA lakások. A gazdák 1939-ben Felsőszeliben részvénytársaság formájában megalapították a Kender- és Lengyár Rt.-t, amely majdnem száz munkást foglalkoztatott. A lakosság nemzetiségi összetételét figyelemmel kísérve, az 1945-1949-es intézkedések, amelyek célja a bevezetőben felsorolt dekrétumok, rendeletek értelmében a magyartalanítás volt, távolról sem véletlenszerűek, hanem tudatosak. A Mátyusföldön létrehozott állami vagy egyesületek (Slovenská liga) által szervezett kolóniák és a szétszórtan betelepített kolonisták megtették az első lépéseket az összefüggő magyar nyelvterület megbontására, s a hatalom mind a két falu lakosságát alárendelte az úgynevezett beneši dekrétumoknak, valamint az SZNT rendeletéinek. 1. táblázat. A két település nemzetiségi összetétele 1946. június 28-án* A település neve Szlovák Magyar Német + Szlovák Év 1930 1946 1930 1946 1930 1946 1946 Alsószeli 16 55 2 537 2 735 1 3 Felsőszeli 178 378 4 009 3 809 56 *ONV Galanta = jelentés A helyi közigazgatási átalakítása, megszervezése A második világháborút követő időszakban a Mátyusföldön s így az elemzett két településen is a csehszlovák közigazgatási szervek hivatalos megszervezéséig a legtöbb esetben a szovjet katonai parancsnokok nevezték ki a települések közigazgatási vezetőit, akiknek elsődleges feladata a hadsereg szükségleteinek biztosítása volt. Az SZNT 26/1945 Zb. számú rendelete értelmében a magyar többségű településeken vagy komisszárokat (biztosokat), vagy közigazgatási komisszárt hivatalokat nevezett ki a Belügyi Megbízotti Hivatal (BMH). A komisszárok zöme vagy az első csehszlovák földreform idején a környéken letelepedett kolonisták, vagy az úgynevezett belső telepesek közül került ki, akik a 12/1945. számú elnöki dekrétum értelmében ingó és ingatlan bir129
