Szarka László - Tóth Károly (szerk.): Alsó- és Felsőszeli a 20. században. I. Társadalomrajz két magyarlakta településről Szlovákiában - Lokális és regionális monográfiák 6. (Somorja-Komárom, 2010)
Történelem és emlékezet a lokális közösségépítésben
kedő, saző nevén folyt tovább a kereskedés. Azt hiszem, végig, merthogy őket aztán elvitték. Nem voltak gazdag zsidók. Aztán volt, aki mentette őket, aki szolgált náluk, persze nem úgy, hogy elrejtették volna őket, hanem az értékeiket, ha átvitték a szomszédokhoz, megőrizték. Mink nem nagyon voltunk velük közelebbi kapcsolatban, mert ők ugye a katolikus iskolába jártak. De a háború után Dunaszerdahelyen találkoztam az egyik Müller lánnyal. Ő túlélte. Meg az egyik Deutsch is hazajött. Aztán volt a Steckler Náci, annak a fia nagyon jó futballista volt. Nem tudom, hogy ő hazajött-e. A szeli zsidók mind kiskerekedők voltak. A Deutschok földdel is dolgoztak, a Müllerek meg marhakereskedéssel foglalkoztak. Vették a tehenet, borjút, aztán tovább adták. De emlékszem a zsidó munkaszolgálatosokra is, mert Széliben az új hidat például ők építették.”46 A világháborús években az emberveszteségeket az elhurcolt és a koncentrációs táborokban meggyilkolt szeli zsidók, illetve a frontra került és ott meghalt katonák jelentették. A világháború mindazonáltal sokáig egyfajta távoli drámaként, a katonalevelek formájában, illetve a véletlenül megélt háborús események tapasztalataként, majd pedig a nyilasok által frontszolgálatra készített leventék sorsán keresztül maradt fenn a két falu emlékezetében. „Aztán igazi háborús élményem is volt. Édesapámnak volt egy cséplőgépe, közös volt, de nem lehetett már petrót kapni. Ezért aztán el kellett menni Szőnybe. Este elindultunk, reggelre ott voltunk. Olyan óriási bombázás volt, hogy azon a harminc-negyvenhektáros területen, mindenhol csak bombatölcsérek voltak. Mikor odaértünk, éppen fújták a légiriadót. Ott aztán láttuk, hogy mennyi rengeteg zsidó munkaszolgálatos volt. A háború legvégén aztán minket is elvittek. 1945 legelején egészen Dévényújfaluig jutottunk, mink, szeli leventék. A parancsnokunk a katolikus Szűcs tanító volt. Aztán - mert kegyetlen hideg volt - néhányan úgy döntöttünk, hogy mink inkább hazamegyünk. Haza is értünk, otthon voltunk három hétig. Aztán megint elvittek bennünket. Nagylégre. Ott volt két szép kastély, de ott már a nyilasok parancsoltak. Aztán jött egy-két katonatiszt, az erősebbeket kiválasztották katonának. Az első páncélgránátos hadosztályhoz tartoztunk Somorján, Szemeten volt a kiképzésünk. Március 15-én esküdtünk föl Szálasira. Olyan kiképzés volt, hogy csak úgy röpködtek az éles gránátok. Én meg rádiós voltam. Aztán nagycsütörtökön elindultunk Németországba. A tisztek azt mondták, hagyjunk ott mindent, dobáljuk ki a sonkákat a hátizsákból, mert Németországban minden lesz... Három nap múlva már éheztünk. Einzig jutottunk, ott aztán már teljes volt a felfordulás."47 48 Az 1945-ig színmagyar, felekezetileg, társadalmilag azonban erősen tagolt és megosztott, két világháború közötti szeli világokat őrizte meg magában a Magyarországra kitelepítettek emlékezete. „Az én falum, Alsószeli tiszta magyar volt. Talán egy-két szlovák származású ember élt köztünk a két világháború közötti időkben. A szomszéd telepen, Körtvélyesen szlovákok éltek, de szeli szlovákra én bizony egyre sem emlékszem. Emlékszem viszont az utcákra meg a falun keresztül folyó semmicske vízre, a Dudvágra" - mesélte a Tolna megyei Zombára kitelepített adatközlő. „Minthogy huszonhetes vagyok, én még a csehek alatt kezdtem iskolába járni. Nekem a Boross volt az igazgatóm, aztán a Balogh tanító, a Pólai, Bondor Laci meg az öreglány, a Patócs Olga tanítónő tanítottak. Mert mink akkor külön iskolába jártunk, az evangélikusba. A katolikusoknál Burger Gizella meg a Szűcs tanítók tanítottak."46 46 Keszeli Árpád (1927), Zomba. 47 Uő. 48 Szarka 2003: 27-31. Az alsószeli tanítók tevékenységéről, köztük a Szlovenszkói Általános Magyar Tanítóegyesület egykori elnökéről, Boros Béláról Id. Boros 2005: 157-162. 112
