Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
L. Juhász Ilona: A halállal, halottakkal kapcsolatos hiedelmek és temetkezési szokások
Üres lesz az a hely amelyiken ültem Csak a nagy fájdalom maradt itt helyettem Gyászos koporsómat kik körülálljátok Búcsút mondok nektek e gyászos napomon Ifjú koromban el kellett hát mennem Fogadjátok tőlem csókom szeretetét Nem tudok jó apám tetőled elmenni Ilyen fiatalon engem elveszteni Gyógyítsa a szivedet a jóságos Isten Imádkozok érted odafenn a mennyben Nem ölelhetem át édesanyám nyakát Megköszönni néki sok-sok fáradozását De már őhozzá szólni én nem tudok Kedves édesanyám én most már távozok Nem tudok szólni tehozzád én többet Katalin testvérem az Isten áldjon meg. Férjed s gyermekednek ezt kívánom nektek Ebben az életben boldogok legyetek László és te Milan szeretett testvérek Keserű szomorú értem a szívetek Kedves szüleinket nagyon szeressétek Mert én nem leszek az Isten vétetek Kedves nagyanyáim kiket úgy szerettem Nem látok már többé ebben az életben Én most már e földről távozom tőletek Maradjon hát mindig az Isten vétetek Pál és te Mártuska keresztapám s anyám Miért kellett elmenni e földről ily korán Látjátok az élet milyen egy hervatag Mint ősszel a levél a szél sodrásba kap Unoka testvérek nagybátyák nagynénék Nagy László s családja tőletek búcsúznék Nem szólhatok én már tihozzátok többet Hullassatok reám égő fájó könnyet Összes rokonaim és jó szomszédaim Összes fiatalság kedves barátaim Most már mindnyájtokkal a jó Isten legyen Vigyetek síromba hadd aludjak mélyen Szlivka Gábor temetésén, 1984.6.3. (A-1275)