Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

L. Juhász Ilona: A halállal, halottakkal kapcsolatos hiedelmek és temetkezési szokások

el két régi szokáselem, mégpedig a kántor által előadott halotti búcsúztató, va­lamint a halotti tor. Ezeket a változásokat tehát nem a fent említett tényezők okozták, de egyik esetben sincs szó természetes folyamatról sem. Mind a ha­lotti búcsúztatót, mind pedig a halotti tort a helyi plébános tiltotta be felsőbb egy­házi utasításra. Ugyancsak a plébános tiltotta be a harangozást a faluból elszár­mazottak halála esetében. Terepmunkám során azt tapasztaltam, hogy a halotti torok betiltása nem érintette érzékenyen a közösséget, azonban a kántor által írt és énekelt személyre szóló búcsúztatókat nagyon hiányolják, s néhány adatköz­lőnek a harangozás betiltása sem tetszik. A lakosok erős vallásosságát tükrözi, hogy a kommunista rendszerben az állami szervek által szorgalmazott polgári te­metések nem nyertek teret, a rendszerváltás előtt csupán két ilyet tartottak, utá­na pedig egyet sem. A második világháborút követően a temetéseken az 1989- es rendszerváltásig részt szokott venni az elhunyt munkahelyéről egy vezető be­osztású személy, aki rövid búcsúztatót mondott, méltatva az elhunyt érdemeit. Ez a szokás a római katolikusok temetésén a rendszerváltás után teljesen elma­radt19, s ma már ritkaságnak számít a többi felekezetnél is. Koszorút azonban ál­talában mindig hoz valamelyik kolléga a temetésre. Nagyban eltér a Jehova Tanú­ihoz tartozó elhunytak temetése a többi felekezetétől, ez elsősorban külsőségek elutasításában nyilvánul meg, nem virrasztanak s halotti tort sem tartanak. Több archaikusabb hiedelem- és szokáselem (mint pl. a sirató) már több éve kikopott a gyakorlatból, de néhány napjainkig is tovább él (a halállal kapcsolatos hiedel­mekben például aránylag még mindig sokan hisznek, s számos hiedelemtörténet is közszájon forog). A történelmi egyházakhoz tartozó elhunytnál a virrasztás ide­je ma már csak egy óra, tehát a 20. század elején még szokásos egész éjjeli vir­rasztás ideje lerövidült, azonban a mai napig él mindegyik felekezetnél, annak el­lenére, hogy a ravatalozóból temetnek. Sokan még ma is letakarják otthon a tük­röt, s az órát is elállítják, ugyanúgy, mint amikor otthonról temettek. Az öngyilko­sokat már a 20. század első felében is ugyanúgy temették el, mint a természe­tes halállal elhunytat, s nem temették a temetőn kívülre vagy annak szélére sem, hanem oda, ahová a többieket. Az elmúlt egy évszázad folyamán a legnagyobb változás a temetéssel kapcso­latos teendők megszervezésével kapcsolatos. Ezt a változást a helyi temetkezési vállalkozás létrejötte jelentette, amely a hivatalos iratok intézésétől kezdve a be­­hantolásig minden teendő intézését felvállalja, s a helyieknek nem kell Király­­helmecre utazniuk, ha koszorút vagy virágot akarnak vásárolni. A temetkezési vál­lalkozás működése óta tehát a hozzátartozók válláról lekerültek bizonyos gondok, azonban ezáltal nagyban csökkent a közeli rokonok vagy távolabbi rokonok, szom­szédok és jó ismerősök szerepe is, így az elhunyt hozzátartozóinak már nincs ré­szük olyan gondoskodásban, mint az otthonról való temetés idején, amikor mások szinte állandó jelenléte a temetésig, valamint vigasztaló szavaik lelkileg nagy se­gítségükre voltak, támaszt jelentettek nekik a gyász elviselésében. 19 A plébános nem csupán a kántor által előadott halotti búcsúztatót tiltotta be, hanem az egyhá­zi temetési liturgián belüli általa elmondott búcsúztató beszéden kívül minden egyebet. 455

Next

/
Thumbnails
Contents