Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
L. Juhász Ilona: A halállal, halottakkal kapcsolatos hiedelmek és temetkezési szokások
el két régi szokáselem, mégpedig a kántor által előadott halotti búcsúztató, valamint a halotti tor. Ezeket a változásokat tehát nem a fent említett tényezők okozták, de egyik esetben sincs szó természetes folyamatról sem. Mind a halotti búcsúztatót, mind pedig a halotti tort a helyi plébános tiltotta be felsőbb egyházi utasításra. Ugyancsak a plébános tiltotta be a harangozást a faluból elszármazottak halála esetében. Terepmunkám során azt tapasztaltam, hogy a halotti torok betiltása nem érintette érzékenyen a közösséget, azonban a kántor által írt és énekelt személyre szóló búcsúztatókat nagyon hiányolják, s néhány adatközlőnek a harangozás betiltása sem tetszik. A lakosok erős vallásosságát tükrözi, hogy a kommunista rendszerben az állami szervek által szorgalmazott polgári temetések nem nyertek teret, a rendszerváltás előtt csupán két ilyet tartottak, utána pedig egyet sem. A második világháborút követően a temetéseken az 1989- es rendszerváltásig részt szokott venni az elhunyt munkahelyéről egy vezető beosztású személy, aki rövid búcsúztatót mondott, méltatva az elhunyt érdemeit. Ez a szokás a római katolikusok temetésén a rendszerváltás után teljesen elmaradt19, s ma már ritkaságnak számít a többi felekezetnél is. Koszorút azonban általában mindig hoz valamelyik kolléga a temetésre. Nagyban eltér a Jehova Tanúihoz tartozó elhunytak temetése a többi felekezetétől, ez elsősorban külsőségek elutasításában nyilvánul meg, nem virrasztanak s halotti tort sem tartanak. Több archaikusabb hiedelem- és szokáselem (mint pl. a sirató) már több éve kikopott a gyakorlatból, de néhány napjainkig is tovább él (a halállal kapcsolatos hiedelmekben például aránylag még mindig sokan hisznek, s számos hiedelemtörténet is közszájon forog). A történelmi egyházakhoz tartozó elhunytnál a virrasztás ideje ma már csak egy óra, tehát a 20. század elején még szokásos egész éjjeli virrasztás ideje lerövidült, azonban a mai napig él mindegyik felekezetnél, annak ellenére, hogy a ravatalozóból temetnek. Sokan még ma is letakarják otthon a tükröt, s az órát is elállítják, ugyanúgy, mint amikor otthonról temettek. Az öngyilkosokat már a 20. század első felében is ugyanúgy temették el, mint a természetes halállal elhunytat, s nem temették a temetőn kívülre vagy annak szélére sem, hanem oda, ahová a többieket. Az elmúlt egy évszázad folyamán a legnagyobb változás a temetéssel kapcsolatos teendők megszervezésével kapcsolatos. Ezt a változást a helyi temetkezési vállalkozás létrejötte jelentette, amely a hivatalos iratok intézésétől kezdve a behantolásig minden teendő intézését felvállalja, s a helyieknek nem kell Királyhelmecre utazniuk, ha koszorút vagy virágot akarnak vásárolni. A temetkezési vállalkozás működése óta tehát a hozzátartozók válláról lekerültek bizonyos gondok, azonban ezáltal nagyban csökkent a közeli rokonok vagy távolabbi rokonok, szomszédok és jó ismerősök szerepe is, így az elhunyt hozzátartozóinak már nincs részük olyan gondoskodásban, mint az otthonról való temetés idején, amikor mások szinte állandó jelenléte a temetésig, valamint vigasztaló szavaik lelkileg nagy segítségükre voltak, támaszt jelentettek nekik a gyász elviselésében. 19 A plébános nem csupán a kántor által előadott halotti búcsúztatót tiltotta be, hanem az egyházi temetési liturgián belüli általa elmondott búcsúztató beszéden kívül minden egyebet. 455
