Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Sz. Tóth Judit: Jeles napi szokások és hiedelmek

annak rák van a szemébe, és az tud valami boszorkányságot. Hát tessék megfigyelni, hogy valakinek olyan fényes a szeme, az az, hogy 'rák'.”

A boszorkány ártó tevékenysége a jószágokra irányult. A boszorkánytörténetek a tehén megrontásáról, a tejhaszon elvételéről szólnak.

„A szomszédasszonynak volt egy görbe tehene. Szinte meg vét görbülve. De csak maga vöt egy vénasszony. És mindég annyi tejje vöt, hogy sok. Vitték Csapba eladni a tejet meg a vajat, mindet. Mondták, hogy még az ágost is megfeji!”

„A tehén megellett, és tejet nem adott. Csak éppen hogy. Nagy nehezen tudtak tőié fejni, pedig szép tehenek voltak, nagy, derékek. És akkor vagy a harmadik szomszédjokba lakott egy öregasszony, annak meg egy kis rossz, fekete gebe tehene vét, a' meg öntötte a tejet! Mink hordtuk is tőle egy időbe, és azt mondtam mindég, hogy olyan jó Írót, mint a Sári néni csinál, azt senki, mert az tele van vajjal! És azt mondták, hogy valami a kapu alá vöt elásva... Én nem tudom, igaz vót-e, nem-e, egy béka. Döglött béka a kapu alá. ”

A gazdák természetesen igyekeztek megóvni állataikat, megelőzni a rontást. E célból alkalmaztak szentelményeket és mágikus erejű tárgyakat, pl. vasat. Búzaszenteléskor vittek haza a megszentelt zöld búzából és megetették a tehénnel. Volt, aki kifúrta a tehén szarvát és a rontás ellen tömjént tett bele (Lázár 1913, 49). Védték a jószág tartózkodási helyét, az istállót is.

„Patkót szögeztek a küszöbre, hogy ne ártson az átok, vagy hogy a rontás ne ártson.” Az erre vonatkozó cselekmények jó része - amint ott említettük - Szent György-naphoz kötődött.

„Keresztet csináltak az istállónak az ajtajára, az legtöbb helyen megvót. Mésszel volt rámeszelve a kereszt. Hogy ne tudjon a boszorkány bemenni az istállóba. ”

Ha a tehén megbetegedett, a teje elapadt, azonnal rontásra gyanakodtak. Az asszonyok egymás tanácsára igyekeztek a rontástól megszabadulni, megtörni a boszorkány hatalmát.

A 20. század elején, mikor még voltak szabad kéményes házak, hatásosnak tartották a következő eljárást: Ha a tehéntej elapadt, a kémény sövényéből kihúztak egy karót, ezt fejjel lefelé beszúrták a fal tövébe - ezzel megtörik a boszorkány hatalma (Gaál 1914, 130). „Akkor mondják, hogy a tehenrontásra egy gombostűt kellett beleszúrni egy krumpliba, és a sajtárba, vagy rocskába arra fejni a tejet. Mi úgy mondjuk, zsojtár. És akkor azt a tejet kiöntötték az istálló piacára, tehát amerre a tehén vonul, egész az ólig, az ólajtóig, de bent. Hogy ő azon menjen ki. Mer akkor kimegyen a boszorkány is. Ha van. És visszajön a tej. Hát ez nem igaz. "

„ Vöt, hogy a mi tehenünket is megrontották, hogy nem tudott adni tejet sehogy se. Hát azt mondták, hogy biztosan Erzsi néni. De úgy tett, hogy hajnalba elment, a mi kertünkbe is, oszt leszedte a napraforgórul a levelet, meg a répárul, a tehennek elvitte. Persze, vöt teje! Valahogy vissza lehetett aztán csinálni. Azt mondták, hogy ha megseprűzik az ágost, vagy mit tudom én, seprűvel elverik, akkor másnapra beteg az az egyén, aki megrontotta a tehenet. Megbetegszik, fekszik, meg van kékülve... így mondták.”

421