Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Szilágyi Miklós: Összefüggések és kölcsönhatások: halászat - sporthorgászat - orvhalászat

ja, hogy a barátja vagy valamelyik rabol, akkor mán u is megy arra fele. ” És egyik másik magyarázat: „Ez a harcsa rablásának a hangját adja. [...] Magát a hangot egy rivális ellenfélnek gondolja, ami az ő területére... Ott kell kezdeni, hogy minden nagyobb halnak megvan a területe, és ha az ő területére egy nagyobb harcsa bekerül, rabol, akkor azt ő onnan zavarja, és ezáltal még képes nekiszaladni a ladiknak is alulrúl: megkoppintja a ladikot. És eztet használjuk ki, hogy kuttyogassunk. "

A halászhagyománytól lényegileg független „újítás”, jellegzetesen sporthorgász-deviancia: a horgász fegyelmi ügyek közt gyakorta felbukkanó „bűnös” módszer a gereblyézés,36 A sporthorgászkészséghez hasonlító „célszerszámot” és a horog megakasztásának módszerét a nagytárkányiak pontosan, a horgászszaksajtóban közöltekkel egybehangzóan ismertették. Eszerint a gereblye vagy kaparó: „a szatúr végére tesznek egy nagy súlyt, ólomból öntik, és akkor hármas horgot, négyet-ötöt, és akkor bedobja, megrántja, ami le van ülepedve hal, aztat húzi ki. Bárhova akad! Ezek a nagy hármas horgok, visszájára bele kell, hogy akadjon." Csupán abban nem volt egyetértés a nyilatkozók között, hogy a gereblye „régi” horgászeszköz-e vagy újabban ismerték meg. Az egyik vélemény szerint a határ magyar oldaláról származott át és rohamosan terjed: „eztet használják itten, de csak tavalytól, hogy mi megláttuk: micsinálnak ezek a magyarok? Meg: dobd mán át, nfzzem meg! Az agárdiak vótak, fogtak sok halat vele.” Másikuk véleménye viszont (a gereblyézés „újabb”, a szigonyozás „ősi” voltát feltételező, tehát sugalmazó kérdésem ellenére!): „A gereblye is mán régen megvan, mán a nagyapám idejébe’ is [...] Vannak olyan helyek, például a Latorcán is, az Új-Tiszán is, ilyen lángok,37 és hogy abba ’ meghúzódik a hal, és abba elkezd hajigálni, és beleakad, húzza kifele. ”

Összegzés és következtetések

A 2004-ben gyűjthető néprajzi adalékok - ezzel vezettem be a dolgozatomat - nem a halászatnak a nagytárkányi élelemtermelésben játszott szerepét segítenek megismerni. Amikor azt tudakoltam adatközlőimtől, hogy hol és hogyan adták el a kifogott halat, a válaszaik elbizonytalanodtak. Csak arról voltak megbízható emlékeik, hogy a II. világháborút megelőzően a helybeli zsidó lakosság38 a halászok állandó vevőjének számított, de csak a pénzes halakat vették, a pikkely nélkülieket (pl. a harcsát) vallási okokból nem ehették.39 Egyébként pedig a saját fogyasztásban jelölték meg a halfogás célját: minél nagyobb volt egy-36 Vö.: Szilágyi 1989, 79-81 (horgászszaklapokból származó adatokkal).

37 Az ÚMTSz (3: 719-720) Közép- és Felső-Tisza vidékéről való adatai szerint a tangó: ’folyóvíz csendesebb, lassúbb folyású szakasza a part közelében, éles kanyarokban v. örvények szélén'.

38 Létszámuk viszonylag jelentős volt. Egy adatközlői vélemény: „Mikor vitték el [őket] a magyarok, ott vótam, mikor szedték össze, hát 94 személy vöt idevaló. "

39 „A Tóra szerint a vízben élő állatok közül nem fogyaszthatok azok, amelyek uszonnyal vagy pikkelyekkel nem rendelkeznek" (Rékai 1997, 71).

375