Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Szilágyi Miklós: Összefüggések és kölcsönhatások: halászat - sporthorgászat - orvhalászat
íme, ajég alatti szákolás annak a szavaival, aki a Latorcán maga is halászott ilyen módon: „Akkor lerakták az emelőt, a többiek meg felmentek, mer’ hittak még hajtókát. Ezeknek meg mindnek vót rúd, hosszú rúd. Na most: ők megindultak rudalva, megpüföltík a jeget [...] A rúddal, ugye... vágott egy veket, beledugta, megrudalta, meg szurkálta az alját, megzörgette, így hajtották, és a hal meg menekült tőle. Hát vót ami nem menekült: vótak ezek a harcsák, amik el vótak húzódva... Szóval ezek hajtották rá, az emelő meg jelezte, hogy húz lefele, [mert] tettünk őrzsinórt az emelőre, innen jött keresztbe ’ szilon, akkor még cérna vót, mostmán szilon, amonnan gyött a másik felette, megint felette ennyire, megyen a főzsinór fel középre a lábhoz, az bele vót fonva ebbe a négybe, és odatesz fejűire az ember egy kis vesszőt, odaköti, beleszúrja a jégbe, hogy lássa, és ha belemegy a hal, megnyomja azt a víkony cérnaszálat, az meg meghúzza a vesszőt, megbillent, az vót, úgy mondtuk, a pedző, az mutatta, hogy nekiütközött. .. Akkor ő nem felfele jön, felül jég van, mert másként a potyká ugrana, ha tudná, hogy nincsen jég, de tudja, hogy hiába ugrik, inkább lefele megyen, ezér' nyomja magát befele a hálóba, az mán biztos fogás, abbúl nem megy ki. " A szákolásra különösen alkalmasabb másik időszak a tavaszi áradás, s ami ezzel egybeesik: a halak ivóhelyre (majd onnan vissza) vonulásának néhány hónapja. Hogy a halaknak ez a tömeges mozgása teremtette lehetőséget minél jobban kihasználhassák, a folyóárterek időszakos vízfolyásain vesszőből font kerítéssel tartóztatták fel s terelték szűk átjáróhoz (kapuhoz) az ívóhelyet kereső halakat, hogy az itt kialakított állványzatról végezzék az emelőhálós halászatot. A vízfolyást elzáró rekeszték „kapujában” végzett kishálós halászatnak (a kisháló másféle hálószerkezet is lehet, nemcsak őrfonallal felszerelt emelőháló) Közép-és Kelet-Európából sokfelől idézhetőek párhuzamai19 - a Kárpát-medencében a néprajzi megfigyelések szerint a 20. században is éppen a Bereg megyei Tiszaháton, a Felső-Bodrogközben látszik a legjellemzőbbnek ez a kombinált módszer. Deák Geyza már az 1910-es évek elején bemutatta a szégyével, gereggyével végzett rekesztést (Deák 1911, 144-145), s az 1970-1980-as években az Ung-vidéken végzett néprajzi kutatások (részletes leírások, fényképek) tanúsága szerint a közelmúltig megmaradt az ilyen rekeszték és a „kapujában” végzett szákolás az Ung- és a Latorca-ártér időszakos vízfolyásain különösen eredményesként számon tartott halászati formának (D. Varga 1984, 58-60; D.Varga 1989, 62; Bellon 2003, 30, 46; D. Varga 2004, 70-74). A nagytárkányiak személyes tapasztalatra hivatkozó emlékei is Felső-Bodrogköz belsejében - Nagykapos környékén - levő vízfolyásokon a közeli múltban még szokásos (ám a halászati társaság által nem kívánatosnak tekintett, olykor megsemmisített20) rekesztékre, a szégye kapujában végzett szákolásra vonat19 Összefoglalóan: Szilágyi 1995, 108-116. 20 „Benne vótam a vezetősígbe, jártam oda is, szfjjet szedni a kerítést - hiába. Meggyú’tani nyárba, mikor megszáradt, mert vesszőből vót fonva. [Miért kellett meggyújtani?] Hát hogy ne legyen! Ezt tiltották, mert ami a legelőre kijött, az mind tönkrement: valakik fogták mázsaszámra a halat. Régen nem tiltották. " 364
