Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Szilágyi Miklós: Összefüggések és kölcsönhatások: halászat - sporthorgászat - orvhalászat

ellátó boltokban árulják, anyaga, formája szabványosított: drótból készül a káva, s összehajtható, hogy könnyen elhelyezhető legyen a hátizsákban.17

Egykor a halászok, ma az orvhalászok használta változat sokkalta terjedelmesebb ennél: régebben inkább 3x3 m-es, manapság 2x2 m-es hálót és erős vesszőkávát, ehhez középen csatlakoztatott hosszú nyelet jelent a tárkányi szák vagy tesziveszi (3. ábra). A hálószerkezet kialakítása mára hozzáigazodott a kényszerkörülményekhez. Érdeklődésemre az emelőhálós halászathoz szükséges kellékek: egy vascsőből hegesztett keresztalak (az ágak hossza 24 cm) és az összehajtogatott háló egy hátizsákból kerültek elő. Tulajdonosuk így magyarázta a káva-kialakítás módosulásának okát: „Mos' mán van ez a kereszt, nekem is van mán. Ez mechanika mán, úgyhogy ne kelljen vinni vállon, most hogy dugva kell vinni... Mos'mán van kereszt a hálónak a táskába, oszt' megyen: nem kell hozzá semmi, majd vág hozzá négy botot, beledugja, [és persze nyelet is a helyszínen vágj." Nem kétséges, hogy a káva alkalmankénti kialakítását lehetővé tevő kellék közkeletűvé válását segíthette az ilyen háló „illegalitásba kényszerülése”, hiszen a több méteres alkatrészek vállon cipelése a halászat helyszínére felettébb figyelemfelhívó, az mégsem valószínű, hogy a módosítás a helybeli orvhalászok leleménye lenne. A Hernád menti halászok „újításaként” már az 1950-es évek végén megfigyelhettem ezt a kis praktikus alkatrészt; az ottaniak magyarázata szerint az 5-6 m hosszú, egyenletesen vastag s kellően rugalmas vessző nehéz megszerezhetősége indokolta a káva mindenképpen szükséges toldásának ezt a megoldását (Szilágyi 1980, 34-35).

Ennek az emelőhálónak - és a kisebb-nagyobb kiegészítőkkel ellátott változatainak - Nagytárkányban szák, emelőszák (a vesszőkávavégeknek szákláb) a neve. A névszóból képzett igei forma is általános volt az e hálóval végzett halfogás jelölésére: „Nem jössz szákolni? - mindig így mondták. Azóta mán helyesbítettek: emelőzni. De amúgy, halász módon, szákolni. " A szák eszköznév (és jelzős változatai, pl. vasasszák, nyáriszák) a Bodrogközből részletesen adatolt (Gönyey 1926, 12-16; Balassa 1975, 41; D. Varga 1984, 63-64; D. Varga 2004, 50, 53-56), s már koraújkori (17. századi) forrásokban is előkerül éppen erről a vidékről (Tagányi 1896, I: 350-351. Értelmezéséhez lásd: Szilágyi 1995, 70.). Használták emellett (nem sikerült kideríteni, hogy milyen gyakorisággal, alkalmasint csak a passzív szókincsükhöz tartozott) a tesziveszi elnevezést is, mely viszont a Tisza mente és a Tiszántúl egyik legjellegzetesebb, történeti forrásokból is adatolható eszközneve, és a Bodrogközből is ismerjük (Pl.: Ecsedi 1934, 186; Dankó 1972, 488; D. Varga 1984, 63; D. Varga 2004, 50-51).

Mivel az emelőhálóval csak azt a halat lehet megfogni, amelyik éppen elúszik a négyzet alakú háló fölött, az eredményes használatnak feltételei voltak: „Ezt inkább olyankor szokták, mikor áradt a víz, olyan zavaros vót. Tiszta vízbe’ nem nagyon jó vót, mer' akkor a hal látott jól, és nem nagyon ment bele. Amikor áradt a víz, szőke vót, nem vót tiszta, kristálytiszta...” E „feltételhez” alkal17 A Magyarországon engedélyezett 1 m2-es csalifogó háló: Holly (szerk.) 1977, 69-70.

362