Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A hagyományos gazdálkodás jellemzői és változásai

nyíró csoportok: Szinyérben (Svinice) a 20. század elejéig visszavezethető volt tevékenységük az emlékezetben (Viga 1992, 216-219). A vándor juhnyírók tevékenysége a közös gazdálkodás időszakában többfelé újraszerveződött, de volt, ahol csak ebben az időszakban alakult ki. Ez utóbbiak közé tartoznak a nagytárkányi nyírók is. Az 1950-es években helyi társaság tevékenykedett, de aztán felnőttek a gyerekeik is, a csoport szétvált, egyik része helmeciekkel állt össze. Az 1970-es években a fiatalabbak, korábbi szinyéri, mokcsai (Križan), Nagykapos környékén dolgozó, valamint egy Nagymihály (Michalovce) környéki szlovák csoport tevékenységi körének összevonásával, a tárkányiak az 1970-es években már jószerével egész Északkelet-Szlovákiába, egészen a lengyel határig eljártak nyírni. Az Ung-vidéktől Terebesig (Trebišov), a Bódva felső völgyétől Homonnáig (Humenné) elmentek. Személygépkocsival mentek négyen-öten Tárkányból, a többiek teherautóval csatlakoztak hozzájuk. Feljártak Felsővízköz (Svidník) környékére a ruszin falvakba, meg Pozsarovce vidékére. A nyíró partiban (csoport) általában 12 fő volt, de legalább 8-10 embernek mindig együtt kellett lennie. Az 1960-as évekig csak hagyományos kézi lemezollókkal dolgoztak, akkor jelentek meg - amerikás rokonok ajándékaként - az első elektromos nyírógépek. Fokozatosan átalakult a nyírás módja is: a hagyomány szerint a szlovák nyíróktól tanulták el, hogy a birkát kb. 30 cm magas padra, ill. lókára ültetve szabadítják meg a gyapjától. Korábban az állat leszorítása, ezzel a módszerrel egyensúlyának megtartása igényelt nagy fizikai erőt. Az 1960-as években 5-7 koronát fizettek egy birka lenyírásáért, ez felment 15-20 koronára. Ma 35-40 koronát fizetnek, amiért egyre kevésbé érdemes vállalni ezt a munkát. Régebben többen a esernyői vasutasáilásuk mellett jártak nyírni, utóbb már vegyes volt a kép: fizetett szabadság idején dolgoznak, néhányan állandó munkahely nélkül vannak.

Az első nyírás májusban volt. Az akolban nyírtak, a brankával elkerített részből a gazda, gyakrabban a nyírók segítője hordta az állatokat kéz alá, az akol ponyvával leterített részébe. Régebben mindenki kapott egy-egy bilétát minden lenyírt állat után, újabban már egy kézre nyírnak: mindenki egyformán részesedik a fizetségből. A legjobb nyírók akár 90-100 darab birka gyapját is levágták egy nap alatt. A nyíró csoportok vándorlásának felderítése, kapcsolatrendszerük feltárása, nem utolsó sorban eszközeik és technikájuk változása önálló tanulmányt érdemelne.37

4. Amint a földművesek által művelt tájakon általában, a kecske a Bodrogköz falvaiban, Nagytárkányban is lenézett állat volt: a szegény ember állatának vélték. Itt azonban a szegények sem tartottak kecskét, még a kisföldűek és a cselédek is tejelő tehenet igyekeztek nevelni. A kecske csak az 1980-as évektől jött divatba. Elterjedésében meghatározó szerepet játszott az, hogy kevés takarmányt igényel, tavasztól őszig elég neki az a dudva, amit a kertben kigyomlálnak.

37 Mikor a nagykéses amerikai géppel először mentek nyírni az északkeleti, hegyi ruszin falvakba, az ottani asszonyok azt mondták, hogy a magyarok sarlóval jöttek nyírni a juhot.

323