Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Fehér József: A művelődés évszázadai
A népoktatás kezdetei Magyarországon az általános tankötelezettséget az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk írta elő. E törvény értelmében a 6-11 éves gyermekek nyilvános mindennapi iskolába voltak kötelesek járni. Azokban a községekben, ahol nem voltak felekezeti iskolák, a helyhatóság köteles volt iskolát létesíteni és fenntartani, illetve a felekezeti iskolák állami iskolává alakulhattak át. Ha megmaradtak felekezeti iskolának, kötelesek voltak a népiskolai törvény előírásainak megfelelni. A törvény életbelépésének első időszakában a gyerekeknek alig több mint fele járt iskolába. Az 1900-as évek elejére azonban már szinte teljes körű a tankötelezettség teljesítése. Nagytárkányban a 19-20. század fordulóján az írni-olvasni tudók száma a következőképpen alakult: 1900-ban a község lakóinak száma: 1107 fő, a 6 évnél idősebbek szám: 886 fő, írni-olvasni tudók száma: 491 fő (55,41%). 1910-ben a község lakóinak száma: 1120 fő, a 6 évnél idősebbek szám: 924 fő, írni-olvasni tudók száma: 621 fő, ez 66,23% (Sápos 2003, 81-86). Nagytárkányban a népoktatási törvény megszületése után is felekezeti iskola működött, azaz a római katolikus egyház tartotta fenn az intézményt. A kisebb számú református felekezetű gyermekek a kistárkányi református iskolába jártak át, s hasonlóképpen a kistárkányi katolikusok a nagytárkányi iskolába. Mindkét helyen összevont osztályokban, azaz egy tanteremben tanultak a 6-11 évesek (osztatlan iskola). A nagytárkányi római katolikus iskola 1907-ben épült, s 1965-ig szolgált iskolai funkciót. A reformátusok sem tűrhették sokáig mostoha helyzetüket, nézeteltérés is támadt abban az időben a két falu reformátussága között, melynek következtében a nagytárkányiak is telket vásároltak, és 1910-re helyben felépítették iskolájukat (Csíkvári 1940). Az 1900-as évek első két évtizedének tanítói: Vár y Endre és Branna József (a római katolikus iskolában), Pataky Elemér és Erdélyi Margit (a református iskolában). Közülük Branna József kántortanító az, aki a leghosszabb időt töltötte Nagytárkányban, neve még évtizedek múlva is olvasható a tanítók névsorában. Életútja jellegzetes néptanítói sors. 1887-ben született Beregszászon, középiskoláit és a tanítóképzőt szülőhelyén végezte el 1907-ben. Ugyanebben az évben kezdte meg pedagógiai pályafutását a Bereg megyei Újtövisfalván, a Szolyvai járásban. Két év múlva Nagytárkányban választották meg római katolikus kántortanítónak. 1914-ben mint népfelkelő bevonult katonának a 65. gyalogezredhez, s előbb a Kárpátokba, később a német frontra került. 1915-ben és 1916-ban újra tanított, majd 1917-ben ismét katona volt. Ugyanebben az évben fogságba esett, és csak 1920-ban jött haza. A tanításon kívül jelentős népművelődési tevékenységet is folytatott: a Hangya és a Hitelszövetkezet alapító tagja és ügyvezetője, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, a Levente Egyesület alelnöke, a Bodrogközi Katolikus Tanítók elnöke, népművelési előadó volt. Vannak, akik máig is emlékeznek, hogy az 1940-es nagy árvíz idején éjszaka, csónakba ülve a magazinnál (a dohánybeváltó épületénél), hogyan mentette ki az ártérben rekedt pásztort és annak családját. Branna József 53 éves volt akkor, bátor társa neve: Liszt László. 250
