Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Fogas Tóth Balázs: A kivándorlás és hatása
kai állampolgárságot. „A nagyszülők 1938-ban hazajöttek. Azért akartak hazajönni, mert már nyugdíjasok voltak. Ezt a házat nagyanyám építette, nagyapám onnan küldte a pénzt, és még földet is vett, de megtudták, hogy nálunk ki fog törni a háború, úgyhogy egy telet letudtak itthon: augusztusban jöttek haza és már tavaszkor vissza is mentek. ” A végleges letelepedés fő ösztönzői azonban gazdaságiak voltak: az amerikai életforma vonzása, az ipari társadalom nyújtotta előnyök, a kedvezőbb anyagi lehetőségek és legfőképp a gyermekek előnyösebb jövőjének reménye. Azt, aki kint a legalja és legnehezebb munkát végezte, messze a hazai viszonyok fölé emelte az amerikai élet egyetemes színvonala. „Itt kényelmes villaszerű otthonában lakik, villany, gáz, fürdő, automobil stb. Hogyan hajoljon az ember újból anynyira is, hogy bevonuljon újra a kis falusi bogárhátú, szalmafedeles házikó alacsony ajtaján?" („Mit akar a magyar katolikus szövetség?” Cleveland 1924) Az eredeti célt tehát az USA gazdasági fejlődésének gyors haladása változtatta meg, amely magyarországi összehasonlításban, életmódban és életformában más civilizációs szint lehetőségét kínálta. Ezzel együtt elmúlt a mindenáron való pénzgyűjtés, önsanyargatás korszaka, a boarding house-ok helyett a húszas évektől megindult az önálló családi házra vagy legalább külön háztartásra berendezkedés tendenciája. A hazatérés vagy kint maradás között nem mindig húzódott éles határvonal. A migrálás az életmódjuk részévé vált. Volt olyan, aki annak ellenére, hogy megszerezte az amerikai állampolgárságot és még a családját is kivitette, munkahelye elvesztése után nem fogadta el a kint felajánlott közmunkát, hanem hazajött gazdálkodni, majd a háború után újra kiment. A kint maradt első generációból legtöbben - ha nem is tárkányiakkal - magyarokkal házasodtak Amerikában is. A második generációnál általában már végbement a nyelvváltás, és a ma élő harmadik generáció közül csak egy-két ember tartja a falubeli rokonokkal a kapcsolatot, amely azonban a nyelvi és távolságbeli szakadék miatt könyörtelenül felbomlik előbb-utóbb. „Nekem is nem tudom hány unokatestvérem van, de nem tartjuk a kapcsolatot, mert én nem tudok angolul, ők nem tudnak magyarul, úgyhogy már megszűnt. A nagynéném meghalt, a testvérem meghalt, még a fiával meg a lányával se tudunk beszélni. Mikor meghalt a fia, angolul küldött táviratot, hogy meghalt, és azóta még csak egy karcot se írnak. Magyarul nem tudnak, úgyhogy megszűnt a kapcsolat” (Adatközlő 3). Általában a kapcsolat elszegényedett, formalitássá és egyoldalúvá vált az unokatestvérek között. A levélváltás csak az ünnepekre korlátozódott, és a kapcsolatot leginkább a kintről néha küldött pénz, esetleg a remélt örökség miatt tartották fent. Két család is volt a faluban, aki amerikai örökségből építkezett. A véglegesen kitelepültek őseik iránti tiszteletadásának egyik sajátságos formája a síremlékállítás, vagy annak költségeinek fedezése volt. Volt, aki 1932-ben hazatérvén Ungváron készíttetett nagyszüleinek síremléket a kistárkányi temetőbe, mások az itthon maradt testvéreket, családtagokat bízták meg síremlék állításával. A hazai és kinti kereseti lehetőségek közötti óriási különbség sokakat csábított volna Amerikába. A kint levő rokonok (nagybácsik, testvérek) meg is adták 221
