Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Fogas Tóth Balázs: A kivándorlás és hatása
ze - ha munkája is volt -, szemben a gazdálkodással, ahol a jószág eladásból származott a pénz zöme, és egy évre be kellett osztani. Szerencsés volt az, aki Amerikában saját lábára tudott állni, valamilyen vállalkozás formájában. Volt Nagytárkányból is olyan, akinek ez sikerült, és hídépítő ács lett. Ritka eset volt ugyan, de volt olyan a faluból, aki farmon dolgozott, nem is akárhol, hanem a Kennedy családnál, ahol főképp pulykák nevelésével foglalkoztak. A mezőgazdaságban farmokon nem szívesen dolgoztak, mert jobbak voltak ugyan a munkakörülmények, de kevesebbet kerestek, így kitolódott a kint tartózkodás ideje. Vaszily bácsi az első világháború előtt és alatt egy olyan állattenyésztő telepen dolgozott, ahol már sok minden gépesítve volt. Sikerült az egyszerű alkalmazott státuszból a felügyelő posztig vinnie. „Mesélte Vaszily bácsi, hogy bement Kennedy hozzájuk, és akkor már jól beszélt angolul, és odament Kennedyhez és mondta neki, hogy engedje meg, hogy a magyar szakácsnőnk egy pulykát vágjon le karácsonyra és úgy mi magyar módra megfőzzük. És azt mondta, jól van megengedem. S azt mondja, karácsony első nap megfőtt a pulykaleves, hát jött Kennedy, és kérdi: Na megfőtt a pulykaleves, Mary? Azt mondja, hogy meg, tessék jönni és ebédelni velünk. Jó, kérek én is egy terítéket. És azután minden vasárnapra kellett pulykalevest főzni” (Adatközlő 1). A kinti modern mezőgazdasági ismereteket, módszereket csak az tanulhatta meg, aki ilyen helyen dolgozott. Azok, akik gyárban kerestek pénzt, az ott szerzett ismereteket hazatérve nem igazán tudták hasznosítani. A bérezést tekintve általánosságban megállapíthatjuk, hogy a gyárakban, bányákban vállalt nehéz munkáért a magyarországi bérekhez képest azok négyszeresét fizették (Puskás 1982, 204). Az átlagos napibér 1,46 $ volt, az órabér 15-20 cent között mozgott. A szakképzetlen bevándoroltak fizikai munkával a legnagyobb keresethez a bányákban szakmánymunka vállalásával juthattak. Itt a napi bér elérhette a 2-3 $-t is (Puskás 1982, 205). Aki már önállóan dolgozott, mint pl. a fent említett hídépítő ács, komolyabb keresethez is juthatott. Neki már hat és fél dollár volt az órabére. A nők voltak a legrosszabbul fizetettek, ők heti átlagban 4-6 $ között kerestek. A kivándoroltak zöme nem integrálódott az amerikai társadalomba, hanem összetartottak, igyekeztek egymás közelében lakni, zárt magyar kolóniákat alakítottak ki. „18 család lakott abban az egy épületben, három feljárat volt és mind magyar.” (Adatközlő 6.) Az integrálódás ellen hatott az is, hogy a legtöbb gyárban zömmel bevándorlók dolgoztak, egyes gyárakban szinte mindenki magyar volt, másutt szlovákokkal, lengyelekkel, olaszokkal (taljánokkal - ahogy ők nevezték) dolgoztak együtt. Az óhazából, az „ókontriból” (old-country) érkezők megkeresték egymást, összetartottak. A kinti közösség nemcsak a tárkányiak közössége volt, hanem a környező falvakból való „földiekből” alakult nagyobb közösség is. Nagykaposiak, agárdiak, lelesziek, vagy Téglásról, Szürtéről, Királyhelmecről érkezettek, azaz a bodrogköziek, Ung-vidékiek alkották a kivándorlók elsődleges szociális hálóját. A betegsegélyező egyletek célja volt a társas igény kielégítése is. Rendszeressé váltak a szombat esti egyleti bálok. Mindez természetesen akkor, amikor 214
