Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Tamás Edit: Nagytárkány népessége a 18 - 20. században
Nagytárkány népességfejlődése a második világháború után A II. világháború befejezésekor a Felső-Bodrogközt visszacsatolták Csehszlovákiához, így Nagytárkány is újra ide került. Az ezt követő évek különösen sok szenvedést hoztak a terület lakóira. A szerveződő régi-új csehszlovák állam hatalmi eszközökkel korlátozta a magyarok jogait: az 1944. szeptember 27-i rendelettel kizárták a helyi önkormányzatokból a magyarokat (Jakó-Hőgye 1995, 7). Ugyanekkor az 50 hektárnál nagyobb német és magyar földeket elvették tulajdonosuktól. A kassai kormányprogrammal (1945. április 5.) megfosztották jogaitól a magyar lakosságot. Ebben a kollektív felelősség elve alapján a magyarságot felelőssé tették Csehszlovákia felbomlasztásáért, megfosztották állampolgárságától, a magyar nyelvű egyházi szolgálat törvénytelenné vált (1948-ig). Elrendelték az államigazgatás megtisztítását a nem szláv származásúaktól. Elbocsátották a magyar közalkalmazottakat, gondnokság alá helyezték (elvették) a magyar tulajdonú kis- és középüzemeket. A nemzeti létüket, anyanyelvűk használatát, állampolgári jogaikat, gazdasági lehetőségeiket korlátozó intézkedések nyomán sokan menekülésre kényszerültek a létbizonytalanság állapotából. 1945 tavaszán-nyarán menekülthullám indult Magyarország felé. A Beneš-vezetés célja a csehszlovák nemzetállam megteremtése volt. Ennek érdekében a magyarság teljes eltávolítására törekedtek Szlovákiából. Folyamatosan zaklatták a magyarságot, kényszermunkára vitték egy részüket Csehországba (1945 őszén), ez újabb menekülthullámot indított el. A potsdami konferencián a nagyhatalmak elutasították a csehszlovákiai magyarság kitelepítésére vonatkozó tervet. Végül egy paritásos alapon megvalósuló lakosságcserében egyezett meg a magyar és a csehszlovák kormány 1946 februárjában. így sokaknak a lakosságcsere által kellett elhagyni szülőföldjüket. Ez a korszak 1949 júliusában ért véget, sebei azonban ma is fájnak. A nemzeti állam megteremtésének másik fontos eszköze a reszlovakizálás volt. (1946 június 17-én hirdették meg). A visszaszlovákosftás programjában Csehszlovákia más nyelvű népei új nemzetiséget választhattak: szlováknak vallhatták magukat. A korabeli vélekedés szerint a reszlovakizáció „történelmi igazságtétel”, a valóságban azonban egyértelműen megtorló jellegű volt. A politika megjutalmazta azt, aki nyíltan vállalta a szlávsághoz való tartozást, megadván neki a csehszlovák állampolgárságot. Az intézkedés során a kiemelten kezelendő területek közé sorolták az 1938-as bécsi döntés által érintett déli járásokat. Ezek között ott találjuk a Bodrogközt magába foglaló Királyhelmeci járást is. 1946. június 25-ig 352 038 személy kért reszlovakizálást az országban. A Királyhelmeci járás 6648 családja, összesen 26 999 (más adatok szerint 23 513) személy kérte szlovákká nyilvánítását. Ez a lakosság 73,1%-a, a magyarok 95,9%-a. A görög katolikusok vallásuk miatt kerültek hátrányos helyzetbe. 1950-ben szinte teljesen felszámolták az egyházukat. Papjaikat elhurcolták, közösségeiket kényszerrel a görögkeleti egyházhoz csatolták. Ezen csak az 1968-as reform idején változtattak, ekkor újulhatott meg a görög katolikus egyház. A zsidóság nagy része áldozatul esett az 1944-es elhurcolásának. A holocaustot kb. 10-en élték túl a nagytárkányiak közül. A Janovits lány, a Steinberg-170
