Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Tamás Edit: Nagytárkány népessége a 18 - 20. században
fegyverkészités, -javítás volt a foglalkozásuk, s jól megfértek a háborús időkben átjárhatóbbá vált magyar társadalomban, de nem tagozódtak be annak feudális rendszerébe. Az ekkor még vándorló, vérségi alapon szerveződő s szokásrendszerüket őrző közösségeiket a XVIII. században felvilágosult uralkodóink - Mária Terézia és II. József- megpróbálták letelepíteni s betagolni a magyar társadalomba. Rendeleteket hoztak életmódjuk ellen, ennek eredményeként megkezdődött a cigányság szigorú belső törvényeinek felbomlása, a szokások gyengülése, a közösségek demoralizálódása. Ez a középkori eredetű cigányság a XIX. század végére már jelentős részében letelepedett, s hozzáidomult a magyar társadalomhoz. A XIX. században vándorló cigánynak tekintett közösség a XVIII—XIX. századi hatalmas méretű bevándorlás eredményeként jött létre. Az oláh cigánynak nevezett bevándorlók először Erdélyben, majd az ország belsőbb területein jelentek meg, s okoztak gondot. Ismeretlenek voltak számukra a helyi szokások, a magyar társadalom beilleszkedési elvárásaival szemben teljesen elzárkóztak, nem találták helyüket a társadalom szerkezetében, erkölcseik, tradícióik, belső viszonyaik éles ellentétben álltak a lakosság életmódjával. A XIX. század második felében a kóborló életet élő cigányok és a lakosság összeütközése problémát jelentett. Az akkori belügyminiszter a vándorlás megszüntetését, a kóbor cigányok letelepítését munkaprogramjába vette. Ennek részeként valósult meg 1893-ban a cigányösszeírás, mely munkát pontosság, alaposság jellemezte. Eredményeként valóban sikerült a letelepedett és a vándorló cigányokat is teljességgel összeírni. A regisztrálás szerint 274 940 cigány élt ekkor az országban, 7962 településen. 9/10-ük állandóan letelepedett. Zemplén a vármegyék sorrendjében a 28., a cigány lakosság 1,85%-ával. Az itteniek 40-50%-a magyar anyanyelvű, 30-40%-a cigány, 0-10%-a oláh. A zempléni cigányok ún. magyar cigányok, középkori eredetűek, a férfiak sármunkával, vas- és fémmunkával foglalkoztak, zenészek vagy napszámosok. A nőknél jellemző a sármunka és a napszámosmunka. Közöttük koldulókat, jövendőmondókat is említenek. A cigánygyerekek egyáltalán nem vagy csekély mértékben jártak iskolába, az írni-olvasni tudás nagyon alacsony volt körükben. A putriban lakók száma másfélszerese a házban lakókénak. A Bodrogközi járás területén 1893-ban 846 cigányt regisztráltak. Ez a lakosság 2,01%-a, ami valamivel magasabb a megyei átlagnál. Közülük 82,7% (700 fő) állandóan letelepedett, ők a terület 35 helységében éltek. Ebből 24 községben egészen külön, 8 községben a lakossággal vegyesen, 3 községben részben külön, részben vegyesen laktak. A cigányházak száma 64, a putrik és kunyhók száma 129, az odúk és egyéb lakhelyek száma 5. Földterületet 11, kertet 3 cigány birtokolt. 23 helységben kifogástalan, 8 helyen tűrhető, 1 településen rossz a cigányok magaviseleté. Az összeírás két települést említ név szerint a Bodrogközből, Tiszakarádot és Szolnocskát. Nagytárkány nem szerepelt a részletes adatok sorában, de az előzőekből tudjuk, hogy a XVIII. századtól jelenlétük folyamatos a településen. A járásban tapasztalt tendenciákkal megegyezően már a XIX. században letelepült ez a népesség, részben külön putriban, részben vegyesen, benn a faluban laktak. Előbbiek aránya meghatározóbb. Sármunkával és zenészként dolgoztak. írni-olvasni nem tudtak körükben. 168
