Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Takács Péter: Nagytárkány 1770 - 1848 között
Benne voltak hát az élet, a hétköznapok forgatagában a nagytárkányiak. Soksok előnnyel az Alföld több ezernyi települése előtt, s némi hátránnyal is. A Tisza, a Bodrog és a Latorca itt-ott áldásait osztotta, de károkat is bőven okozott. E károkat időnként Nagytárkány lakóinak is meg kellett szenvedniük. „A határnak néha nagyobb részét, néha pedig egy darabját be szokta az árvíz önteni, sokszor renden való szénájokat elveszi, s boglyákban valókat elrontja” az árvíz - panaszolták.21 A lehetőségek és az árvíz okozta károk mellett a lakosság jövedelme fokozásának gátat vetett a rendelkezésre álló föld is. A kétnyomású határon a legtöbb földet használó úrbéresnek 36 pozsonyi mérő szántója volt összesen, amiből egy-egy esztendőben csak 18 pozsonyi mérőt - kilenc kis magyar holdat22 - vethetett be. Ilyen gazda összesen kettő volt a faluban. A többi jobbágyrenden élő lakos évenként három-négy holdat vetett, mert szántóban viszonylag szűkölködtek az emberek. Ezért is kezdték meg viszonylag oly korán a hasznavehetetlen földek irtással való művelésbe vonását. A szántóföld viszonylagos szűkösségénél is nagyobb akadályt jelentett a jobbágyi szorgalom kiteljesedése terén a robot. A földesúr szükséglete szerint gyalog vagy két ökörrel szolgáltak a jobbágyok, de robotot csak az örökös, a röghöz kötött szolgálónép végzett. Ők viszont nem keveset. „Gróf Sennyey Imre jobbágyai - marhával vagy gyalog - szürettől kaszálásig minden héten 3 napot úrdolgáztak. Kaszálás kezdetétől mindennap vagy marhával, vagy gyalog hajtattak, egészen szüret végéig.” Emlékezetüktől ez mindig így volt. Ahogyan mondották: „ekképpen praktikáltatik” munkájuk. Méltóságos báró Sennyey László úr őnagysága jobbágya pedig „ezen az esztendőben egész tavasszal két hétig, kaszálásnak s aratásnak idején öt hétig egy végbe gyalog úrdolgán volt, annak előtte pedig minden héten három nap ugyancsak gyalog hajtatott”. A heti háromnapos robot még akkor is nagy megterheltetést jelentett, ha nem mindig a családfőnek kellett kiállni. Amennyiben pedig a robot végzésére valakit felfogadott a gazda, az pénzbe került. Nem is kevésbe. Ezért is kellett vásározni, piacozni többkevesebb rendszerességgel. A nagyfokú robotoltatással is magyarázható, hogy Nagytárkányban viszonylag magas volt a deserták száma. Leszámítva a jobbágytelket usuáló sóinspektort, a 23 úrbéres telek közül három zsellérteleknek minősült, amelyből egynek ismerjük a nagyságát - fél pozsonyi mérő = 300 négyszögöl -, kettőnek nem. A 20 beitelekből 1774-ben hatot minősítettek desertának, de 1772-ben még nyolc pusztatelekről tettek említést a lakosok. Ezek azonban legalább húsz éve pusztán álltak, mert némelyikről „a lakosok kihaltak", némelyekről pedig „elszöktek". Ez nem volt nehéz. Csak Győröcskére kellett átjönni a réven, vagy Ungvárba elmenni a vásárba, s pereputtyostól, jószágostól ott maradni. Az idegen törvényhatóságokkal - Ung vármegye, Szabolcs vármegye - évekig levelezhetett Zemplén vármegye, mikorra szóba jöhetett a szökevények visszatolonco-21 Takács-Udvari III, 165. p. 22 A pozsonyi mérő 600 négyszögöl, a kis magyar hold 1200 négyszögöles hold. 139
