Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)

Takács Péter: Nagytárkány 1770 - 1848 között

lakossága a Bodrogközre jellemző tájföldrajzi kényszerek és adottságok köze­pette szervezhette meg és alakíthatta gazdálkodását és életmódját. Ebben do­mináns szerepet játszott a rideg állattartás, a szántóvető foglalkozás, a halá­szat és vadászat, valamint a természeti javak zsákmányolása. Arra vonatkozólag nincs pontos adatunk, hogy az úrbérrendezést megelőző­en hány hold szántót művel Nagytárkány paraszti lakossága, azt viszont frott for­rással adatolhatjuk, hogy a határ elvadult részeit nagy szorgalommal igyekeztek művelés alá szelídíteni. 1772-ben Szakács István és Tóth Mihály két-két pozso­nyi mérő nagyságú szántóföldet hódított el a cserjés, gazos, bokros határrész­ből, Szakács István másfél, Bálint György két embervágó rétet hódított el a ter­mészettől. Az irtásföldek gyarapítása folyamatos volt, s ebben a földesurak any­­nyiban kedveztek az alattvalóiknak, hogy az említett irtások után 12 évig nem követeltek semmiféle szolgáltatást.16 Ennek a szorgalomnak köszönhető, hogy a falu árvíz járta határában az 1850-es években a megközelítően 600 lakost számláló faluban 741 hold szántót17 műveltek az emberek, és bőséggel volt rét­jük, legelőjük is, ugyanakkor fában - makktermő és épületre alkalmas fában - sem szenvedtek hiányt. A szántójukat két nyomásban usuálták a lakosok. Mivel minden második esztendőben pihent a földjük, trágyázás nélkül is megteremte a tiszta búzát, a rozsot, az abajdóc életet (rozs és búza keveréke), a zabot, a különböző főzelék­féléket. Az árpa alá azonban trágyázniuk kellett. Földjüket négy ökörrel szántották. Búza alá leginkább háromszor forgatták meg a földet, de a rozsot, a tavaszi kalászosokat - árpa, zab - és a főzelékfé­léket - bab, borsó, lencse - kétszeri szántásba is elvetették. A kendernek, lennek, zöldségféléknek és a dohánynak külön szorgalmi föl­det hasítottak ki a határban. Akinek nagyobb beltelke volt, az ezeket a növény­féleségeket a belső kertben termelte. A belső kertet azonban inkább gyümölcs­fákkal ültették tele, s a szorgalmasabbak a határban is bírtak gyümölcsöst. Eh­hez biztosítottak a földesurak földet, csak szorgalom, törődés és szaktudás kel­lett a gyümölcsösök kezeléséhez, termékenységük megőrzéséhez. Szorgalom­ban és az új ismeretek megszerzése iránti fogékonyságban Nagytárkányban nem volt hiány. Jellemző, hogy az úrbérrendezés idején már minden szántómű­veléssel foglalkozó gazda termelte a káposztát és a dohányt, a falu megtelepe­dése óta a kendert és a lent. A szántóvető foglalkozástól elválhatatlan volt az állattartás. Egyrészt földet művelni ekkoriban igaerő nélkül képtelenség lett volna. Másrészt szántani csak ökörrel vagy lóval szántottak az emberek. A tehenet tejéért, még inkább a sza­porulatáért és pénzszerzési célból tartották, mert a kiöregedett ökrök helyébe újakat kellett állítani, a falusi, a városi és a külföldi lakosság, de a mindenkori katonaság számára is nélkülözhetetlen táplálék volt a marhahús. Nagytárkány bőséges legelőin, a szigorú tilalomtartás mellett éveként kétszer kaszálható rét­ié OL. Mikrofilmtár, 1767-es úrbérrendezés, Zemplén vármegye, Nagytárkány. 17 Fényes Elek 1851: Nagytárkány. 136

Next

/
Thumbnails
Contents