Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Frisnyák Sándor: Táj és ember
közben a 600 mm fölötti csapadékátlag egyes években 30%-nyi ingadozást mutathat (Bogoly 1984; Marosi - Somogyi 1990; Seszták 1992). A vegetációs időszakban Nagytárkány 367 mm csapadékban részesül. A hótakarós napok átlagos száma 35-38/év, az átlagos maximális hóvastagság 18-20 cm. Nagytárkányban és környékén az északi, az északnyugati és a déli szelek jellemzőek (az átlagos szélsebesség kb. 2,5 m/s). A Felső-Bodrogköz legfontosabb éghajlati adatai alapján megállapítható, hogy a légköri erőforrások összessége kedvező a nem túl hőigényes és közepes vízigényű növények termeléséhez. A táj vízfolyásai közül a Tisza a legjelentősebb (3. ábra). A Tisza Záhonytól Tokajig terjedő szakaszából alig 5-6 km tartozik a Felső-Bodrogköz, ezen belül Kis- és Nagytárkány területéhez. A Tisza vízhozama - a Záhonyban mért adatok szerint - kisvízkor 74 m3, közepes vízálláskor 336 m3 nagyvízkor 3750 m3 másodpercenként (Lászlóffy 1982). A Tisza vízállás- és vízhozamváltozását a nagy ingadozások jellemzik. A kis- és nagyvíz közötti különbség több mint ötvenszeres. A folyónak három árvize van: a kora tavaszi, a kora nyári („zöldár”) és a késő őszi. Az árvizek alkalmával felerősödik a Tisza egyébként is jelentős medereróziója és hordalékszállítása. A Felső-Tisza és mellékfolyói mentén gyakoriak voltak a folyóhátakat megszakító nyílások, az ún. fokok. A természetes és többnyire mesterséges fokokon a kitörő víz a mélyebb fekvésű (ár)területekre ömlött, majd apadáskor ezeken az ereken a folyómederbe nagyrészt visszaáramlott. A feudális korban ezek a fokok képezték az ártéri gazdálkodás alapját (Andrásfalvy 2004). A kistáj határát alkotó másik folyó, a Bodrog a Latorca, az Ung, a Labore, az Ondava és a Tapoly vizéből származik. A Felső-Bodrogköz környezetgazdálkodásában jelentős volt még a két hajdani Tisza-meder, a Tice és a Karosa. A 19. század közepén megkezdett ármentesítési munkálatok előtt a Bodrogköz alacsonyabb részeit állandóan vagy az év legnagyobb részében víz borította, a lapos folyóhátakat - így pl. Nagytárkány környékét is - az árvizek csak rövidebb-hosszabb időre öntötték el (3. ábra). A Bodrogközben az integrált környezetátalakító (folyószabályozó, láp- és mocsárlecsapoló, gátépítő stb.) munkák után is magas a talajvízállás, ami helyenként akadályozza a növénytermelést. (A talajvíz a terepszint alatt általában 2-3, a homokbuckás területeken 3-5 méter mélyen helyezkedik el). Az ember formálta táj A Bodrogköz története a neolitikumig (= újkőkor) követhető nyomon. A tájban megjelenő első embercsoportok gyűjtögetéssel, halászattal és vadászattal foglalkoztak, de életfenntartó tevékenységükkel nem avatkoztak bele a természeti környezet fejlődésébe. Az élelemgyűjtő tevékenységükkel a természeti környezetben lokális változásokat hoztak létre, amelyek azonban gyorsan regenerálódtak. Az ember és a táj kapcsolatában akkor következett be fordulat, amikor az élelemgyűjtésről áttértek a termelő gazdálkodásra: az állattenyésztésre és a földművelésre. 12
