Viga Gyula (szerk.): Nagytárkány. I. Tanulmányok a község településtörténetéhez és néprajzához - Lokális és regionális monográfiák 5. (Somorja-Komárom, 2006)
Gyulai Éva: Nagytárkány birtokosai és adózói a 16 - 17. században
jén nemcsak a nagytárkányiak, hanem a leányegyház, Bély lakosai is a nagytárkányi erdőről szállították a fát papjuknak.206 A 19. század végére Nagytárkány határából jórészt eltűntek az erdők, de a szomszédos Kistárkány lakosai elmondják 1881-ben, hogy a Szögfenék, Luzsnya, Szögösvény és Bencsik nevű dűlőkben egykor erdők voltak, de a „régi nevezetes erdő általában kiirttatván, leginkább fűzfák növekednek".207 Az erdők a tűzi- és épületfa-szükséglet mellett elsősorban a hagyományos állattartással hozhattak hasznot a parasztságnak. A sertések ugyanis a tölgy- és bükkerdők makkján nevelkedtek, s ľgy a Tisza menti erdőkre is kondákat hajtottak. A Bodrogközben a gabona mellett a sertéstartás jelentette a mezőgazdaság legjövedelmezőbb ágát.208 Érdekes, hogy ennek ellenére a nagytárkányiak alig fizetnek egyházi tizedet állatvagyon után, pedig elképzelhetetlen, hogy nem használták ki a táj adta lehetőségeket. A földesúr azonban megfizetteti a jobbágyot, ha erdeiben disznót makkoltat. 1684-ben a nagytárkányi kastély és uradalom provizori utasításában is megemlítik a tiszai tölgyerdők hasznát: „Vadnak makkos erdők ezen jószágban, ezért arra vigyázzon Provisor urunk, hogy mikor annak ideje vagyon, minél több disznókat fogadjon az erdőkre”.209 Ha Nagytárkány határában kevés volt a makk, a falu lakosai a leleszi konvent falujának, Agárdnak makkos erdeit használhatták a közeli Leányvár jobbágyaival együtt a leleszi uradalom 1566-ból és 1569-ből származó urbáriumának tanúsága szerint.210 A tölgyerdők a disznóhizlalást szolgálták, s az erdő birtokosa, Agárd esetében a leleszi premontrei prépost, dijat szedett az erdőre hajtott kondák után, esetleg disznótizedet szedett, vagyis minden tizedik állatot elsajátította. A halászat mint ősfoglalkozás Nagytárkány és környéke természeti környezetéből adódott, ezt a gazdálkodási ágat és jövedelemforrást azonban az egyházi és állami adó nem érintette, így a forrásokban alig bukkan fel említése. A paraszti munka jellege miatt azonban a halászat 19. századi gyakorlatából bátran viszszakövetkeztethetünk a korábbi évszázadok hagyományára. Az 1880-as évek elején Tasnádi Nagy Gyula gyűjtésében a nagytárkányiak így vallanak az egyik legősibb foglalkozásról: „Halászat van a Holt Tiszában, s ha a Tisza kiönt, a bányagödrökben is sok hal marad. A halászat történik gyalommal, kétközzel, hálóval, varsával, lészávai, mentővel és horoggal, az első leggyakoribb halak: potyká, harcsa, csuka”.211 Az ungvári uradalom 1766. évi összeírásában a Tárkánnyal határos Ung megyei Győröcske falunál említik, hogy amikor a Tisza kiönt, az ártéri erdőszéli mocsarakban halásznak, s ekkor kiváltképpen csukákat fognak.212 206 Dienes 2001. 336. p. 207 Tasnádi Nagy 1881 (OSZK Föl. Hung. 1932) I. köt. Kistárkány 208 Veress 1963. 300. p. 209 Idézi: Siska 2003. 290. p. 210 Possessio Agard... Est et silua giandifera communis cum possessionibus Leanwar et Nagh Tharkan. [Agárd falu... van makktermő erdő is, amely közös Leányvár és Nagytárkány falukkal.] 1569. MÓL UeC 18/17. Az összeírás 1566. változatában (MÓL UeC 18/15) is Nagytárkány szerepel, s nem Sárkány, ahogyan hibásan közli: Marsina-Kušik 1959. 227. p. 211 Tasnádi Nagy 1881 (OSZK Föl. Hung. 1932) I. köt. 499. p. 212 MÓL UeC 122/37(a) 113
