Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Strešnák Gábor: A Mátyusföld újkori nemes társadalma
jobbágyokkal is rendelkeztek, többen közülük a környékbeli uradalmak vezető hivatalnokaivá váltak a Pálffyak, Esterházyak, egyéb főrendiek, vagy akár az uralkodó szolgálatában. Például az 1674-ben, Pusztafödémesen birtokot szerző Majláth Miklós a királyi peres ügyek jószág-igazgatójának (director causarum regalium) tisztjét töltötte be.9 Az arisztokrácia példáját követve - bár aránytalanul kisebb mértékben - sokan közülük a helyi egyházak patrónusaivá váltak, illetve az egyes, kollektív patronátusi jogukat érvényesítő nemesi közösségek vezető szerepét töltötték be. Az 1691-1701 között Pozsony megye alispáni tisztét betöltő Dobsa István a pusztafödémesi római katolikus templom alapítványtevői közé tartozott, és mind a helyi katolikus, mind pedig a protestáns ágoston evangélikus gyülekezetei támogatta. Végrendeletében a katolikus templomra, valamint a pap és a tanító javadalmaztatására 1000-1000 forintot hagyott.10 1. táblázat. Néhány tisztújító közgyűlés részleges eredménye a 18. század első harmadából11 Pozsony megye 1717 1725 1730 Alsó-külső járás szolgabírók Bokros Pál + Hegyi Miklós. Szabados János segédszol gab í r ró k Balogh János Balogh János esküdtek Duchon Miklós, Kelecsény János és Ferenc, Nagy Sándor, Sántha Antal, Ernyő Ferenc, Palugyay Lipót Duchon Miklós. Andreanszky Ferenc, Sántha Antal Sántha Antal, Andreanszky Ferenc. Horváth Imre Felső-külső járás szó Iga hí rók Orbán Pál Plathy András Gh il lányi Péter esküdtek Platby András. Szenczy Adám, Székely Miklós. Sarkay Márton. Kendrey György Kendrey György, Rottli Márton, Kajdacsi József Kendrey György, Palugyay Lipót, Bihary László A főrendieken és a birtokos nemeseken kívül csakúgy, mint másutt, Mátyusföldön is tekintélyes számú, gazdasági helyzete tekintetében nagymértékben polarizálódott kisnemesi réteggel találkozunk. Ezek fő jellemzői a jobbágytartást nélkülöző, egytelkes nemesi szabad birtokon való személyes paraszti gazdálkodástól, jobbágytelkeken való gazdálkodáson, valamint nincstelen, címeres levelükkel tarsolyukban birtokos nemeseknél, vagy akár jobb módú parasztoknál való szolgálat-teljesítésen keresztül mezővárosokban, nagyobb falvakban gyakorolt kézművességig terjedhettek. Az akkori Magyarország viszonylatában ők alkották a megyei nemesek mintegy 90 százalékát. A Werbőczi Tripartituma által deklarált nemesi egyenlőség a 17. század derekára valójában már erősen megkopott, ami gazdasági vonatkozásokon túl az előjogok érvényesítésének terén is megmutatkozott. A jobbágytalan nemesekre az 1595-ös országgyűlés adót vetett ki, amit a jobbágyok által fizetett rovásadótól megkülönböztetve taksának neveztek. Ez akkor még főként az újonnan nemesítetteket érintette, akik kiváltságaik mellé birtokot már nem kaptak. Ezek voltak az ún. címeres nemesek, vagy másként armalisták. Arányukat tekintve a 16. század végétől az egész 17. folyamán a nemesítések tömeges jellegéről beszélhetünk. A 18. század magyar78
