Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Bukovszky László: A közegészségügy alakulása és jótékonysági intézmények a Mátyusföldön
az Egyetemi Alap nem tudta ellátni. A romos épületet a község jelképes 1 aranydukátért megvette a Szlovákiai Közalapítványi Birtokok kezelőjétől. A szerződés alapján a politikai község magára vállalta az épület fenntartását, és a 8 ispitai lakos ellátását, mely az éves lisztszükségletet (2,5 q búza és 2,5 q rozs) és a tüzelő (14 m3 tűzifa) biztosítását vonta maga után.93 A 19. század második feléig az ispotályok létrehozása az említett mezővárosok mellett a kuriális (nemesi) falvakra volt jellemző. Pusztafödémes és Vízkelet ispotályai a 18. század második felében az alapítványozók bőkezűségétől függően 2-2 szegény sorsú, idős embernek nyújtottak menedéket. A pusztafödémesi ispotályt a források már 1750-ben említik. A katolikus templom szomszédságában lévő telken létrehozott intézmény nemes Farkas Gáspár nevéhez fűződik. Halála után az ispotály lakóinak ellátását a Farkas család tagjai biztosították.9'1 Vízkelet község igazgatása a 17-18. század fordulóján a nemesi községek igazgatásának több jelét is viselte. A községben birtokkal bíró nemesek közül Paulovits József 1000 forintos alapítványt tett az ispotály létrehozására valamikor a 18. század közepén. Az 1787-ben készült felmérés szerint az égetett téglából készült egy lakószobából, konyhából és kamrából álló ispotályban két idős férfi kapott elhelyezést.95 A szomszédos Nagyfödémes, mely a Pálffy-család birtoka volt, a József-kori felmérés szerint 12 személyt befogadó ispotállyal rendelkezett. Alapításának pontos időpontját nem ismerjük, de a 18. század közepén már állt. Az intézményt a község kegyes adományaiból látták el.96 Az ispotály az ún. Cigány utcában volt, mely előtt Kollár Miklós 1773-ban 20 forintos alapítvánnyal egy kőkeresztet állíttatott.97 A 19. század második felétől az ispotályok, szegényházak száma országos viszonylatban egyre nőtt. A volt mezővárosok, nemesi falvak mellett elsősorban a történelmi egyházak építették ki saját szociális intézményeiket. Taksonyban Kubriczky András taksonyi katolikus plébános és pozsonyi kanonok közbenjárása eredményeként 1885-ben nyílt meg a „szegényház". Idős, szegény, feddhetetlen erkölcsű, katolikus vallású helyieknek nyújtott menedéket az intézet. Létrehozását Bubla Károly orbei püspök, esztergomi kanonok 2000 forintos alapítvánnyal támogatta, de a 3000 forintos törzstőkéhez 500-500 forinttal járult hozzá Kubriczky András mellett a helyi katolikus hitközség is.98 A falu központjában létrehozott intézményt egy 8 tagú tanács kormányozta, melynek élén a gondnok állt. Ő kezelte menedékház pénzügyeit, és felügyelt az épületre. A házirend betartására a lakók maguk közül egy „felügyelőt" választottak. A lakók idejüket hasznos foglalkozással kellett, hogy eltöltsék, naponta kötelező volt a szentmise-látogatás, szombaton este pedig közösen imádkoztak egy rózsafüzért jótevőjükért, Bubla Károly püspökért.99 A 19-20. század fordulóján a régióban élt zsidók saját egyházközségükön belül óriási hangsúlyt helyeztek a idős, szegény sorsú tagjaik segélyezésére. A Galántán, Vágsellyén, Szeredben és Szencen létrehozott jótékonysági egyletek mellett említést érdemel a szeredi izraelita szegényház. A szeredi aut. ortodox izraelita hitközség saját idős, szegény sorsú tagjai számára létrehozott intézmény 1905-ben a zsinagóga és az izraelita iskola szomszédságában épült fel.100 328
