Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Bukovszky László: A közegészségügy alakulása és jótékonysági intézmények a Mátyusföldön
Iľtett közegészségügyi intézmények. Az ispotályok (lat. xenodochium) fő küldetése ennek ellenére az adott helységben élt gyámoltalan, ellátatlan szegények befogadása volt egészen a 20. század közepén történt felszámolásukig. Viszonylag jól biztosított gazdasági háttérrel bírtak az alapítványozók részéről felajánlott pénzösszegeknek köszönhetően, belső regulák szabályozták működésüket, és a lakók a napi kötelező foglalkozások mellett nagy teret szenteltek vallásosságuk elmélyítésének. A 17. századra a régió legjelentősebb települése Szered lett. A mezővárosi ranggal, vásártartási joggal bíró település a Vág folyó mederváltozása miatt átvette a szomszédos Sempte stratégiai helyzetét. A mezőváros földesura gr. Esterházy Ferenc özvegye, Thököly Katalin (Kata)77 1698-ban nemes lelkű alapítványt tett az általa Keresztelő Szent János patriciniuma alatt felépített ispotályra.78 Az ispotály a városka központjában állt, s benne 12 ájtatos, szegény, szelíd természetű, katolikus vallású lakó kapott elhelyezést. Az intézet „rendtartásának oktató könyve" szerint az ispotály fenntartása a mindenkori földesúr feladata volt. Felügyeletét az inspektor, az ispotályon belül pedig a dolgok irányítását a lakók közül kiválasztott bíró végezte. Az ispitai bírót évente az új esztendő első napján választották. Megválasztása után az inspektor bírói pálcával jutalmazta meg, majd köteles volt a lakókat egy pint borral megvendégelni. A regula szerint a lakók között volt egy „procurator”, vagyis kolduló, aki egy kis persellyel alamizsnát gyűjtött. A begyűjtött alamizsna harmadrésze őt illette „aki többet fárad, többet érdemel" alapon, a többi pénzt viszont az ispotály épületének karbantartására és egyéb hasznos célra fordították. A bíró felügyelete mellett az ispotály lakói ájtatos, vallásos életet éltek. Kötelező volt a vasárnapi és az ünnepnapi miselátogatás, reggel és este minden jótevőjükért közös imát mondtak.79 Övükön olvasót viseltek, s naponta két-három alkalommal a Boldogságos Szűz dicsőségére a rózsafűzért imádkozták. Szerdai és szombati napon viszont közösen imádkoztak az alapítványozó Thököly Katalin és családjának üdvösséges életéért. A rendtartás X. pontja szerint az ispotály lakói minden szombat délelőttjén a semptei vár kápolnájában kötelező litániát mondtak a fundátorért, délután pedig a szeredi templom takarítása volt a feladatuk. Az ispotályt Thököly Katalin grófnő a semptei uradalomhoz tartozó falvak jobbágyai részére alapította. Az új lakók beköltözésük alkalmával kötelesek voltak megvendégelni az ott lakó szegény rászorulókat. A megvendégelést „egy böcsületes ebéd" képezte, amit négy tál étel alkotott. Ugyanakkor az új lakó köteles volt ahhoz „elegendő böcsületes Kényeret és tizenkét Itze bort adgyon".80 Az állandó lakókon kívül átmeneti lakói is voltak az ispitának. Az inspektor beleegyezésével három napra nyújthatott szállást az ispitai bíró a menedékhely falain belül az arra rászorulónak. Az intézményt az Esterházy-család több tagja támogatta. Az alapítványozó Thököly Katalin első házasságából származó fia, Esterházy József 500 forintot alapítványozott az ispotály javára. Az összeg éves kamatát az ott elhelyezett gyámoltalanok között osztották szét.81 A nemes lelkű alapítványokon túl az ispotály csekély vagyonát az elhunyt szegények hátrahagyott „pénzeczkéje" is gya323
