Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Németh Erika: A Mátyusföld társadalmi, nemzetiségi és vallási összetételének alakulása
Németh Erika A Mátyusföld társadalmi, nemzetiségi és vallási összetételének alakulása A Mátyusföldön a többségében eltérő környezetben élő magyarok települési területe a történelmi események következtében az idők folyamán többször és jelentős mértékben megváltozott. Az etnikai és társadalmi térszerkezet változásait olyan események befolyásolták, mint pl. a járványok terjedése, a háborúskodások, a spontán és szervezett migrációk, melyek radikálisan átalakították a térség társadalmi, nemzetiségi és vallási összetételét. A történelmi tények interpretációjánál elengedhetetlen követelmény az etnikai, vallási jellegű változásvizsgálat kutatása. A 17. század második felében a Dunától északra fekvő területek az Oszmán Birodalom hódoltsági területe volt egészen 1685-ig, ahol a Duna és a hegyvidék lakosságának többsége magyar volt. A török kiűzése után ez a terület is a bécsi udvar irányítása alá került. Az 1687. évi országgyűlések határozatai értelmében - I. Lipót kiaknázva a magyar rendek engedékenységét - a rendek lemondtak a szabad királyválasztásról, elismerték a Habsburgoknak a magyar királyságra való örökös jogát, és lemondtak az Aranybullában rögzített ellenállás jogáról. Ennek értelmében a magyar nemesek rákényszerültek az idegen urak befogadására, a császárhű idegeneknek való birtokadásra. A jobbágyság adóterhei növekedtek, melyek közé tartozott a porció1 és a forspont2. A hódoltság egykori birtokaira csak azok tarthattak igényt, akik jogaikat hiteles oklevéllel tudták igazolni, és ki tudták fizetni a birtok becsült értékének 10%-át. A helyzet csak a Rákóczi-szabadságharc után változott meg, mikor a Habsburgok és a magyar rendek közötti békeszerződés helyreállította a nemesi jogokat, visszaadta a nemeseknek az elkobzott birtokokat, biztosította a vallásszabadságot, s meghagyta a parasztok jogait. Mária Terézia uralkodása idején a mezőgazdasági árutermelés fejlődésével a nemesek erősen növelték a jobbágyterheket, s így ezek - a jobbágyok által viselt egyéb szolgáltatásokkal együtt -, kezdték fölülmúlni a jobbágyok teherbíró képességét, és az állami adókat is veszélyeztették. Mária Terézia kénytelen volt állami erővel beavatkozni a jobbágy-földesúri viszonyba, ezért az úrbéri rendeletével határt szabott a terhek növekedésének. A szabadságharc bukását követően a Kárpát-medence túlnépesedett északi, nyugati része és az elnéptelenedett déli és központi régiók között népességmozgás indult meg, mely a mai Szlovákia területén élő magyarok, szlovákok tömeges dél felé vándorlását eredményezte.3 A zsidó lakosság a 17. századtól a nyugati vármegyékbe (Pozsony, Nyitra, Trencsén) költözött be. A 18. század végére 299
