Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)

Pokreis Hildegarda: Elemi oktatás a Mátyusföldön

rendelet célja az volt, hogy a Monarchia egységesebb irányítása érdekében a latin hivatali nyelvet a némettel váltsa fel. Ez a törekvés azonban éppen az ellenkező hatást váltotta ki nemcsak a magyar, hanem az összes nemzetiségnél.

A 18. század vége felé egyre inkább erősödött az a törekvés, amely a oktatás önállósítását tűzte ki célul. Az 1790-ben kiadott 26. törvénycikk igyekezett állami felügyelet alá helyezni a népnevelést. Az uralkodó már szigorú büntetés terhe alatt kötelezte a szülőket, hogy a 6-11 éves korú gyermekeket iskolába küldjék. Az 1806-ban kiadott I. Ferenc-féle ún. II. Ratio Educationis Publicae a Mária Terézia Ratiójának szellemében született, a népiskolák szervezetén alig változtatott. Négyféle iskolát különböztetett meg: a) falusi és mezővárosi iskolát 1 tanítóval, 1-2 osztállyal, b) kisvárosi iskolákat 2 osztállyal, 2 tanítóval, c) nagyvárosi iskolákat 3 tanítóval és 3 osztállyal, valamint d) tanítóképzővel kapcsolatos elsőrendű 3 osztályos felső népelemi iskolákat. Határozottan kimondta, hogy a gyerekek iskolalátogatásáról a községeknek és a megyéknek kell gondoskodniuk. A hanyag szülőket testi fenyítésben is részesíthették, ha a gyerekeik nem jártak iskolába, a 3 évfolyamos elemi iskolát ugyanis minden 6 éves gyereknek legkésőbb 12 éves koráig el kellett végeznie. Az ún. triviális iskolában a tanulók a hittan mellett megtanultak írni, olvasni, és elsajátították a 4 matematikai alapműveletet. A tanulók tudásszintjét már három értékjeggyel mérték, aki hármast kapott, annak meg kellett ismételnie az osztályt. Az iskolák fenntartói az adott település földesura vagy a községek voltak, de az oktatás minősége a plébánoson múlott. A felsőbb fokú gimnáziumba, mely 6 osztályos volt, a gyerekek 9 éves kortól járhattak. I. Ferenc még tovább ment, mert külön intézkedett a lányok beiskolázásáról is.

1845-ben a Magyar királyi helytartótanács újabb szabályzatokat adott ki a népneveléssel kapcsolatban. A tanítók számára a 30 éves szolgálat után nyugdQat biztosított, megállapította az 1 tanítóra eső legnagyobb gyereklétszámot (100 fő), megszabta a tantárgyakat is.

Az 1848-as forradalom annak ellenére, hogy vérbe fulladt, mégiscsak megindított egy folyamatot, mely elsősorban a népnevelés és a közoktatás szervezését tűzte ki célul. Ennek a törekvésnek az eredménye az 1868-ban kiadott 38. törvénycikk. Eötvös József kultuszminiszter ún. népoktatási törvénye a magyar iskolaügy számára meghatározó jelentőségű volt. A törvény megszabta az állami, községi, felekezeti, magán- és népiskolák kategóriáit. Elrendelte a korábbi négy-öt osztályos népiskolák hatosztályos népiskolákká való átszervezését, az ismétlőiskolák létesítését. A községek, ahol eddig közös iskolába jártak a tanulók, saját iskolákat építhettek, sőt kibővíthették, és többosztályos iskolákat létesíthettek. Lehetőség nyílt újabb felekezeti jellegű iskolák szervezésére abban az esetben, ha az egyházközség képes volt fenntartásukra olyan településeken is, ahol még nem létezett iskola, de igény volt rá. Nemre való tekintett nélkül előírta a 6-12 évesek általános tankötelezettségét is. Minden fiú és lány 6 és 12 éves kora között köteles volt járni a mindennapos iskolába, 12 és 15 éves kora között pedig ismétlőiskolába. Az ismétlőiskola a helyi igényektől függően lehetett általános irányú vagy mezőgazdasági jellegű. Az ismétlőiskolák falusi változataiban mezőgazdasági, háztartási jellegű ismereteket oktattak a téli idő261