Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Bukovszky László: A Mátyusföld közigazgatásának alakulása
Eredetileg az ispán (főispán) helyettese volt, akit familiárisai közül választott ki. A 16. századtól, az 1548:70. te. alapján azonban a megyei közgyűlés hagyta jóvá a főispán jelöltjét az alispáni posztra. A rendiség megerősödésének szerepét igazolja az 1723:56. te. Az alispán személyét ezt követően a megyei közgyűlés (congregatio) a főispán négy jelöltje közül választotta. A hivatal betöltését átmeneti jelleggel több mátyusföldi nemesi család képviselője is ellátta. A 19. század második felétől az 1870:42. te. alapján a polgári vármegye első számú tisztviselője lett, mely - az 1919-1938 közötti időszakot leszámítva - érvényben volt egészen 1945-ig. A járás A járás mint önálló közigazgatási egység megállapítása, mely a közigazgatás terén önálló döntéshozatallal bírt és saját apparátussal működött, csak a polgári vármegye (megye - zsupa) csehszlovák időszakára (1923-1938) volt érvényes. Bár ez a rövid életű rendszer sokat mentett a magyar vármegyerendszer részét képező járási közigazgatásból, alapjaiban különbözött tőle. A járások kialakulása Magyarországon a nemesi vármegyékkel egy időre tehető, mikor a 13. század elején (1232) az igazságszolgáltatáson belül a bírói hatalmat a királyi serviensek között a megyésispánnal együtt a szolgabírák gyakorolták.9A század végére a szolgabíró (iudex serventium, iudex nobilium) már nem állt kapcsolatban a várispánsággal, ugyanis a királyi várszervezet és a megye ekkorra már teljesen kettévált. A vármegye igazgatása megkívánta kisebb területi egységek kialakítását. III. András az 1290:16. sz. törvénycikkben elrendelte vármegyénként négy szolgabíró megválasztását. A négy választott szolgabíró a vármegye egy bizonyos földrajzi területén látta el az igazságszolgáltatás és a közigazgatás (határjárás, adóösszeírás, adókivetés, -beszedés, nemesek összeírása) feladatait. Joghatósága kiterjedt nemcsak a területen élő nemesekre, hanem a kiváltság nélküli városlakókra és jobbágyokra is.10 Ők gondoskodtak a helytartótanács és a vármegye rendeletéinek végrehajtásáról a községekben. A tekintélyes jómódú középbirtokos nemesek által viselt hivatalnak a középkortól egészen a 19. század második feléig ritka esetben volt csak állandó székhelye. A járások (processus) általában a szolgabírák száma, esetleg azok neve alapján voltak megjelölve. A szolgabírói tisztséget Nyitra vármegyében az oklevelek 1307-től említik, név szerint azonban ez első szolgabírákat: Paulus Fodor de limer és Andreas (Ürményi Fodor Pál és András), valamint Valentinus de Wyfalu fiát (Újfalussy Bálint fia) 1405-ből ismerjük.11 A négy szolgabírói járásra vonatkozó első adatunkat Pozsony vármegye 1553. évi portális összeírásából merítettük. Ennek alapján a vármegye területe közigazgatásilag a fő járásra (Processus Primus, szolgabíró Markos András), Hegyi Imre, Gáncs Miklós és Fekete György szolgabíró járásaira volt felosztva.12 Az általunk tárgyalt mátyusföldi régió települései a fő, Hegyi Imre és Gáncs Miklós szolgabíró járásába tartoztak.13 A 16. század végén (1598) a vármegye négy járását sorszámmal jelölték. A 18. század első felében a megye északkeleti felét magában foglaló második járást Alsó-külső 25
