Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Novák Veronika: A mátyusföldi céhek
alakította ki így a céh működésének feltételeit. Annak ellenére, hogy az artikulusok a pozsonyi céhszabályzatokra hivatkoznak az előszóban, nagyban különböznek a megnevezettektől. A céhszabályzatot megerősítette Esterházy Péter, Ferenc, Sándor és János is. Hasonlóan a vargacéh artikulusaihoz, ezeket is jóváhagyták a további, Galántán birtokos nemesek is, Kada Ferenc, Galgóczy Ferenc, Zadori István, Balog István, Balog Antal, Lelovics György, Kovács János, Fekete Mihály, Balog János, Farkas István, Fekete Miklós, Bonnai János, Zido Imre és Botka György. A galántai csizmadiacéh artikulusai 1723-ból ismertek. Akkor Galántán Pápai Ferenc, Oskerszky György, Tót György, Kralovicz Endre, Marsai János, Bulis János, Benehies János, Bartos Endre, Milohovsky Miklós és Forma Mátyás voltak mesterek. 1828-ban Galántán a statisztika szerint 18 csizmadia dolgozott. A leggazdagabb mesterek közé Galántán is a mészárosok tartoztak. A szeredi céh számukra is mintául szolgált a céh megalakulásakor. Az 1702-ben Lipót császár által kiadott artikulusokat a galántai céh is átvette. A szabályzatok nemcsak a céhen belüli életet szabályozták, hanem a vásárlók érdekeit is képviselték egyben, amikor kimondták, hogy csak egészséges állat húsát lehet árusítani, és elengedhetetlen körülmény volt a hús feldolgozásánál a tisztaság betartása, valamint a hús friss állapotban való árusítása. Érdekes, hogy a 17-18. században főleg marha-, borjú-, birka-, bárány- és vadhúst, valamint halat árultak a mészárosok. A disznóhús eladása főleg a 19. században terjedt el. A húst a mészárosok csak a megye által megszabott áron kínálhatták. Ez a megszabás 1861-ig volt érvényben, amikortól a hús szabad eladása érvényesült. Azoknak a mesterségeknek a képviselői, akik nem alakítottak céhet, más város céhébe tartoztak. Ilyenek voltak a kőművesek és kőfaragók, akik a nagyszombati céh tagjai voltak. A céhekről szóló szakirodalom említést tesz a galántai pipakészítőkről. Feltehetően ők is azok közé a mesterek közé tartoztak, akik más városban tömörültek céhbe. A 19. század Galántán is sok változást hozott a céhek életében. Az állam e gazdasági területet is igyekezett mindinkább szabályozni. Hatóságilag töröltek el olyan céhrendeleteket, amelyek akadályozták a kézművesek nagyobb számú képzését, működését. Galántán 1815-ben közös asztalos-, kádár-, kovács- és szabócéhet hoztak létre. 1828-ban a mezővárosban 53 kézműves lakott, 15 csizmadia, négy takács, négy varga, négy szabó, négy mészáros, négy kőműves, két ács, két kádár, két fűrészmester, kovács, szappanfőző, szíjgyártó, ruhafestő, kerékgyártó, asztalos, puskaműves, pipakészítő, üveggyártó, kötélverő, könyvkötő és borbély. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után a cé-170 58. Fazekasműhely a 17. században
