Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Novák Veronika: A mátyusföldi céhek
a 17. században céhet alkottak. Közös céhük artikulusai 1611-ből származnak. Később a 19. században a közös céhbe a kovácsok, a lakatosok, a bognárok, az asztalosok és a pintérek tömörültek. E céh bejegyzései 1830-tól maradtak meg. A céhszabályzatoknak megfelelően nemcsak sellyei, hanem a szélesebb régió kézművesei is tagjai voltak, így vecsei, peredi, tornóci, szímői, nádszegi, zsigárdi, királyrévi, farkasdi, hosszúfalui, taksonyi, szelőcei, alsó- és felsőszeli, kajali, tardoskeddi, hidaskürti mesterek. 1851 után pedig az említetteken kívül udvardi, mocsonoki, aponyi, felsőlefánti, kamocsai mestereket is találunk a céh tagjai között. A vágsellyei molnárcéh számára az első ismert céhartikulusokat 1646-ban kérték ki a sellyei és királyfai molnárok. Az ő dolguk volt a hajómalmok kezelése. Vágsellyén és környékén nem a másutt megszokott állómalmok, hanem a hajómalmok voltak elterjedve. Ezeket tavasszal bocsátották a Vágra, és a tél beállta előtt partra vonták őket. A céhartikulusok pontosan megszabták nemcsak a céh belső életének szabályait, hanem a malmok elhelyezésének, felszerelésének módját is. A felsorolt kézműveseken kívül Vágsellyén további mesterek is dolgoztak, aranyművesek, tímárok, kalaposok, fazekasok. Az utóbb megnevezettek feladata volt nemcsak a tányérok, tálak, edények készítése, hanem a fűtéshez nélkülözhetetlen cserépkályhákat is ők készítették és javították. Részt vettek a helyi kastély kályháinak készítésében is a 18. század végén. Ugyancsak említés történik sellyei pajzs- és kardkészítőkről, az ő munkájuk főleg a török háborúk idején volt fontos. A másik jelentős uradalom, amelyiknek céheiről szólni kell, ha a mátyusföldi céheket elemezzük, a semptei uradalom céhei8, amely a szeredi céhekben, és az azokba tömörülő, a mátyusföld több falujában dolgozó kézműveseket is magában foglalja. Már a 15. században a semptei uradalomhoz tartozott Alsószeli, Mácséd, Kürt, Nyék, Vezekény, Ábrahám és egyéb települések. Az uradalom fokozatosan további falvakkal bővült, a 18. században már több mint 60 tartozott hozzá. Az uradalom területén élő kézművesekről az első ismert feljegyzés a 15. századból való, amikor a semptei birtokot a Szentgyörgyi-család tagjai egymás közt felosztották. Az osztott birtok határainak leírásánál említődnek a szeredi kézművesek házai. 1423-ban már képviselve volt több mesterség, a forrás kovácsot, szabót, bognárt, tímárt, posztóművest és mészárost említ9. A legrégibb fennmaradt céhalapszabályzat a takácsoké, ezt Thurzó Szaniszló adta ki 1614-ben a semptei, a szeredi és a szered-újvárosi kézműveseknek. Az eredeti céhszabályzatot 1663-ban Esterházy Ferenc kibővítette. Ekkor kerültek az alapszabályzatba a vallási hovatartozásra vonatkozó szigorított előírások. Ennek értelmében csak római katolikus felekezetű mesterek lehettek a céh tagjai. A legrégibb céhek közé a semptei uradalomban is a vargák céhe tartozott. Céhartikulusaikat Thurzó Mihály adta ki 1631-ben, átvéve a nagyszombati céhszabályzatokat. A kezdetekkor mintegy 15 mester volt a tagja, a 19. század első felében 13 varga volt Szeredben, a század végére, néhány évvel a céhek hivatalos megszüntetése után már mintegy 50. A szeredi céhszabályzatok szolgáltak később például a galántai vargacéh tagjainak, akik 1724-ben vették át őket. 166
