Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Pálinkás László: Politikai pártok és mozgalmak és a politikai rendszer a Mátyusföldön az első Csehszlovák Köztársaság időszakában (1918 - 1938)
Szlovákiában 1923. január 1-jén életbe léptették a még 1920-ban elhatározott közigazgatási reformot, amelynek révén a volt történelmi megyék helyén létrejöttek a nagymegyék. Szlovákia területét hat nagymegyére osztották, melyeknek a határait úgy vonták meg, hogy a szlovákiai magyarság mindegyikben kisebbségbe került. Ezután került sor 1923 őszén az első szlovákiai községi, járási és megyei választásokra. Ezeken a választásokon vett részt először az 1923 elején alakult Köztársasági Magyar Földműves Párt (Csánki-párt), amely a Milan Hodža vezette Agrárpárt kezdeményezésére jött létre a két legnagyobb magyar párt Csehszlovákiával szembeni intoleráns politikájának ellensúlyozására. — No, magyar koma, méssz-e majd arra a Lelley- Szappanos-féle pozsonyi gyűlésre? Ingyen osztogatják a vasúti jegyet. — Nem kedvelem az édességöt. A mézesmadzagnál mégis csak jobb az én szegényös szalonnám. 52. Politikai karikatúra 3. táblázat. Megyei választások eredményei a Mátyusföldön (1923)11 Politikai járás OKP MNP CSKP Autonomista szlov. pártok Centralista pártok Egyéb pártok Galántai iárás 34,45%11,82% 21,96% 9,77% 7,57%14,43% Vágsellyei iárás 25,36%22,35% 20,73% 12,97% 11,54%7,05% A választási eredményekből kitűnik, hogy a magyarlakta falvakban összességében a két legerősebb magyar párt dominált. A szlovák falvakban az autonomista szlovák pártok előretörése figyelhető meg. A baloldalon nagymérvű változás állt be: az 1920-as parlamenti választásokon győztesként kikerült szociáldemokraták látványos visszaesést könyvelhettek el, helyüket az 1921-ben megalakult kommunista párt foglalta el, amely 20 százalék körüli eredménnyel a harmadik legerősebb párt lett a magyar és a szlovák falvakban egyaránt. Az 1920-as parlamenti választásokat követően 1925-ben tartottak újból parlamenti választásokat. Ezeken új politikai erőként megjelent a Nyugat-szlovenszkói 157