Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)
Bukovszky László: Előszó
sárhelyekké, néhányuk jelentős kereskedelmi központtá alakult (Sempte, Szered, Vágsellye). A kialakult vásárhelyek (Vágsellye, Galánta, Sempte, Farkasd, Diószeg, Szered, Szene, Felsőszeli, Mocsonok) megfelelő felvevőpiacot jelentettek a 16-17., de főleg a 18. században kialakult céhek ipari termelésének. Az uradalmi központokban alakult céhek több esetben az uradalomhoz tartozó, esetleg a környék településein élt kézműveseket foglalták egybe. A céhbe tömörült kézművesek, iparosok célja az volt, hogy védekezzenek a kereskedők által szállított idegen áruk és a kontárok versenye ellen, ugyanakkor nyersanyag-vásárlási és késztermény-eladási kedvezményt szerezzenek maguknak. Tevékenységüket a 18. század második felétől egyre korlátozták, az uralkodó Mária Terézia ugyanis, majd II. József is inkább a manufakturális termelést támogatta. A néhány évszázados múltra visszatekintő céhhálózatot az 1872:8. tc-kel szüntették meg Magyarországon. Az új törvényes rendelkezés alapján a céhekbe tömörült kézművesek, iparosok ipartestületekbe szerveződtek. A 19. század második felében, a dualizmus idejében a magyarországi ipari forradalom hatására néhány iparág mély gyökeret vert a Mátyusföldön. Az ipari forradalom egyrészt a mezőgazdaság gépesítésével kezdődött, másrészt az élelmiszeripari hálózat kiépítésére irányult, mely a kitermelt termények feldolgozását tekintette elsődleges célnak - malomipar, szeszipar, cukoripar. A 19. század utolsó harmadára a malomipar Magyarország legnagyobb iparágává fejlődött. Pici késéssel, de így volt ez a Mátyusföldön is. A hagyományos vízimalmokat a 19-20. század fordulóján, majd az azt követő évszázad első harmadában épült gőz- és villanymeghajtású műmalmok váltották fel (Vágsellye, Szene, Farkasd, Negyed, Vága, Hidaskürt, Szelőce, Pered, Nagyfödémes, Diószeg, Deáki, Alsószeli stb.). Az élelmiszeripar ágazataként kezelt cukoripar a kiegyezés után a kedvező adópolitika miatt intenzív fejlődési irányt vett fel még akkor is, ha a Lajtán túli gyárakkal szemben kevésbé voltak versenyképesek. A mátyusföldi cukoripar jelentős helyet foglalt el a magyarországi cukorgyártás történetében. Az ország első cukorgyárát Nagyfödémesen 1830-ban Lacsny Miklós alapította. 1842-ben ugyan megszűnt a termelés a gyárban, de Szeredben 1845-ben új cukorgyárat alapított a bécsi származású özv. Seeberné. A kezdeti próbálkozások után az 1867-ben alakult Diószegi Cukorgyár Rt. Kuffner Károlynak köszönhetően rövid időn belül az ország legfejlettebb üzemévé vált. Ugyanez mondható el az 1906-ban alakult Szeredi Mezőgazdasági Cukorgyárról is. A dualizmus idején, az ösztönző gazdasági intézkedések alapján a helyi kisipar a földműves- és gazdaréteg hitelszükségletének kielégítésére helyi jelentőségű takarékpénztárak jöttek létre. A volt mezővárosokban, piackörzetekben alakult első hitelintézetek az 1867-1873 közötti időszakban jöttek létre Szeredben (1867), Galántán és Vágsellyén (1873). A magyarországi bankok „aranykorának” időszakában, 1895-1913 között további nyolc pénzintézet alakult: Galántán három, Szeredben kettő, Vágsellyén és Szencen egy-egy. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása után a már meglevő pénzintézetek továbbélését több szempont is befolyásolta. Ezt igazolják az első csehszlovák statisztikák. 1921-ben Galántán három, Szeredben és Vágsellyén két, Szencen egy főintézet 14
