Bukovszky László (szerk.): Egy régió története a XI. századtól 1945-ig. Mátyusföld - Lokális és regionális monográfiák 4. (Komárom-Dunaszerdahely, 2005)

Bukovszky László: Előszó

Galánta), Semptét azonban már azt megelőzően emelt erős vára védte. Számuk a régión belül a 18-19. században kilenc volt: Diószeg, Farkasd, Galánta, Mocsonok, Sempte, Szene, Szentábrahám, Szered és Vágsellye. Ugyanakkor a

15. században Nagyfödémest, a 16. században pedig Felsőszelit említik ugyancsak mezővárosi szabadalmakkal a források. Az uralkodótól vagy a földesúrtól elnyert szabadságok megfelelő feltételeket biztosítottak fejlődésük számára. A mezővárosok önkormányzati testületi szervét a választott bíróból és esküdtekből álló tanács, később az elöljáróság alkotta. Hasonlóan az ország egyéb régióihoz, a mátyusföldi települések zömét a falvak alkották. Abszolút többségük 1848-ig földesúri hatóság alatt állt, szokásjogon alapult jobbágyfalu volt. Sajátos közigazgatással rendelkeztek, korlátozott önkormányzati jogkörük a szokásjogra épült. A jobbágyfalvak hatóságát a faluközösség által választott bíró és az esküdtek alkották. A jobbágyközségek igazgatásának országos egységesítésére Mária Terézia úrbéri pátense alapján került sor, mely szerint a falu hatóságát a bíró, az esküdtek és a jegyző alkották. A falu bíráját hivatalosan a falugyűlésen választotta a közösség a földesúr három jelöltje közül. A jobbágyfalvak mellett jelentős volt a nemesi (kuriális) falvak száma is a Mátyusföldön. Túlnyomó többségében kisbirtokos, köznemesi réteg élt itt. A forrásokban már a 15-16. században említődnek (Kajal, Borsa, Rété és Mácséd). A 18. század első felében számuk a régióban húszra tehető. Az 1848. évi márciusi törvények megszüntették a földesúri hatóságot a jobbágyfalvak felett. Ez a főszolgabírón keresztül a vármegyére szállt. A községi igazgatásról a 19. században megszületett első átfogó törvényes rendelkezések (1871:18. te., majd az 1886:21. te.) változtatott formában egészen 1945-ig érvényben maradtak. Az 1918-as impériumváltás jelentős változásokat eredményezett a községek önkormányzatában: elsősorban az általános választói jog és a pártlistás szavazási mód bevezetésével.

A tárgyi emlékektől jóval sokatmondóbbak a hivatali írásbeliség kezdetében kiadott és a régió településeire vonatkozó első oklevelek. Ezt igazolja a Mátyusföldi települések az okleveles források tükrében c. tanulmány. A 11-12. századtól a Mátyusföld viszonylag fejlett falurendszerrel bírt. A fennmaradt oklevelek többsége a hivatalos írásbeliség, a királyi kancellária és a hiteles helyek egyre nagyobb arányú tevékenysége miatt azonban a 13. századból maradtak ránk. A régió településeinek Árpád-kori múltját erősítik meg azok az oklevelek, melyek a történelemtudomány mellett pótolhatatlan kultúrtörténeti értékeket is képviselnek. Ilyen a Szent István által 1002-ben a Szent Márton tiszteletére épült monostor alapító- és kiváltságlevele, valamint a Kálmán király által kiadott zobori apátság alapítólevele 1113-ból. A pannonhalmi alapítólevél toldalékában szereplő „Wag” nevű terület Deáki, Vágkirályfa, Vágsellye és Pered mai kataszterének egy részét ölelte magába. Azzal, hogy István a területet a bencés apátságnak ajándékozta, megindult annak gazdasági és művelődési fellendülése. Az okleveles források a terra Wag - Vág nevű települést, vagy területet később Salának, Salaföldnek említik. Első említése 1105-1110 közé tehető - Myzes nyitrai ispán és a pannonhalmi apátság közötti per kapcsán. Az ispán magának akarta az apátság birtokát, melyet István király engedélyével egy S. nevű nemes

9