Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000 - Lokális és regionális monográfiák 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
Az 1948-as kommunista hatalomátvétel után
ság kulturális intézményrendszerének fejlesztésével és támogatásával is.119 A kétnyelvűség kérdése például a mai napig nincs megoldva - legalábbis a gyakorlatban. Közben pártszinten az 1954-es (első) nemzeti bizottsági választásokkal kapcsolatos irányelvek is napvilágot láttak: a nemzetiségileg vegyesen lakott járásokban szorgalmazni kell a magyarok bevonását a helyi, a járási és a kerületi nemzeti bizottságok munkájába. Ezekhez hasonló irányelvek érvényesek az 1957-es, az 1960-as stb. választásokon is. Megfigyelhető ezekben az években, hogy a Csemadok mellett a dél-szlovákiai települések ifjúsági szervezetei (CSISZ - Csehszlovák Ifjúsági Szövetség) is támogatásban részesültek.120 Ebben a támogatásban sok a tervszerűség. Az illetékesek valószínűleg úgy vélték, hogy a CSISZ-ben nevelkedett magyar fiatalok egy részét sikerül asszimilálni, ha másképp nem, házasságok útján. Ez a tény konkrétan kimutatható az 1949 után kötött dél-szlovákiai vegyes házasságokból, amelyekből az utódok elenyésző száma látogatja majd a magyar tanítási nyelvű iskolákat. Hivatalos kimutatások ugyan nem állnak rendelkezésünkre, sem tervezetek, mint annak idején a Slovenská ligának a programja, de azért megállapíthatjuk, hogy az ifjúsági szervezetek attraktívabbnak tűntek az ifjúság számára, mint a Csemadok: több volt a szórakozási lehetőség, s ami még ennél is fontosabb, a fiatalok nem voltak közvetlenül a felnőttek szeme előtt, s talán még ennél is fontosabb volt a párt- és állami szervek káderpolitikája. Arról csak elvétve van tudomásunk, hogy az aktív Csemadok-tagokat párt-, állami vagy közigazgatási funkciókba vagy gazdasági vezetőkké nevezték volna ki. Annál inkább tanúi lehetünk annak, hogy az ifjúsági szervezetekben tevékenykedő - bár magyar iskolába járó - fiataljaink egy részét ilyen „megtiszteltetés” érte. A szlovákiai „magyar politika” a magyar ifjúság egy részének „elvesztésére” érdemben csak 1968-ban reagált, amikor a Magyar Ifjúsági Szövetség (MISZ) megszervezésén munkálkodott. A Csemadok egyes vezetői ódzkodtak az ifjúsági szervezet önállóságának a tényétől is. Azzal érveltek, hogy a két szervezet (Csemadok, MISZ) között nemzedéki alapon kiéleződhetnek az ellentétek, másrészt nem tudták, hogy a MISZ-ből kiöregedett tagok képesek-e folytatni a Csemadokban a szakmai munkát, egyáltalán hajlandók-e a Csemadokban tevékenykedni. Míg az idősebb nemzedék a saját bőrén megtapasztalta a „hontalanság kedvezményeit", addig a fiatalok toleránsabbak voltak a másik nemzet fiaival, s úgy látszott, ez a természetes asszimilációt is felgyorsította. A szlovákiai magyarok minden félelme kifejezésre jutott 1968-ban a Csemadok KB állásfoglalásában és a járási szervezetek állásfoglalásaiban, így a Csemadok Galántai Járási Bizottságának állásfoglalásában is. Még mielőtt rátérnénk az 1968-as alkotmánytörvény nemzetiségi vonatkozásaira, hadd idézzünk a Belügyi Megbízotti Hivatalnak küldött két járási jelentésből, amelyet a Galántai Járási Nemzeti Bizottság belügyi osztályának vezetője írt alá. Megjegyezzük, hogy mindkét jelentés „Titkos!” minősítést kapott, s jóval 1968 előtt. 92
