Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000 - Lokális és regionális monográfiák 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
Lakosságcsere a Galántai járásban
nát rakták az előre jóváhagyott, többször módosított elvek alapján: gabonát, lábasjószágot, házi szárnyasokat, holt leltárt. Sajnos az összesítés nem teljesen pontos, hiszen a Galántai járásban Moókor százados részjelentéseinek általunk kiszámított összege nem egyezik a zárójelentéssel, a Vágsellyei járásból pedig hiányzik Ryška őrnagy zárójelentése. Az összesítés azonban a nem egészen egy százaléknyi eltérés ellenére is jól tükrözi a helyzetet. Magyarországról az önként jelentkező szlovák repatriánsokkal - a magyar köztudat a mai napig preszidlenyeceknek (áttelepülteknek) nevezi őket - az első szerelvény 1947. április 13-án futott be a szeredi állomásra. A szerelvény 50 vagonból állt, melyre 33 gazdasági egység (család), azaz 128 személy vagyonát rakták fel. Az első óhazába visszatért szlovákokat a nagymácsédi és nagyfödémesi kitelepített családok házaiba szállásolták el. Az utolsó szerelvény a galántai állomásra futott be 1947. november 28-án: ezeket a hazatelepülteket Hidaskürt, Vízkelet és Kajal községben juttatták családi házhoz és egyéb ingatlanhoz. Összegzésként: Magyarországról 71 vonatszerelvény érkezett a a Galántai járásba, ami 1874 családot (gazdasági egységet), azaz 8171 személyt jelentett. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy a Magyarországra telepített 2287 család az ország 179 településén lelt otthonra, s az új generáció talán hazára is. Ez a 179 település friss adat. Ugyanis az események ötvenedik évfordulóján az érintett falvak polgármesteri hivatalai vagy a Csemadok helyi szervezetei által rendezett megemlékezésekre ennyi településről hívták meg a Magyarországra települt járásbelieket. Az eredeti településszám 15-20 településsel kevesebb. A lakosságcsere nemcsak összegezések és kimutatások rideg valósága. Hús-vér emberek sorsáról döntöttek a politika boszorkánykonyháiban: 1. azoknak a magyaroknak a sorsáról, akiket a fehér lap Magyarországra, az anyaországba irányított hazát keresni; 2. a Magyarországon született és élt, de az „óhazába” önként visszatért szlovákokéról; 3. s végül a szülőföldjén maradható magyarságéról is. Az elmúlt ötven év a bizonyítéka, hogy mennyi problémával kellett (kell még ma is) szembesülnie - a generációk cserélődése ellenére is - elsősorban a magyarság leszármazottainak. A továbbiakban - a száraz tényekre szorítkozva - tekintsük át, milyen is volt a kitelepítendők sorsa! A járási hivatalos szervek jelentései, amelyeket az illetékes Megbízotti Hivatal osztályának küldenek, elsősorban a járásban uralkodó gazdasági, politikai helyzettel és kiemelten a járásban észlelhető vagy várható nemzetiségi kérdéssel foglalkoznak. A galántai Moókor százados jelentései eme sémának felelnek meg, ám a vágsellyei Ryska őrnagy nem követte ezt a sémát, noha a jelentés tartalma mindkét esetben hasonló. A Galántai járásban az 1946. december 1-jei jelentés szerint a nemzetiségi helyzet problémamentes: egészen jó és nyugodt. A magyar nemzetiségű lakosság továbbra is lojális a Csehszlovák Köztársasághoz annak ellenére, hogy fél a kitelepítéstől. A magyar nemzetiségű lakosság körében sok esetben fokozott 77
