Pukkai László: Mátyusföld I. A Galántai járás társadalmi és gazdasági változásai 1945-2000 - Lokális és regionális monográfiák 3. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
Deportálások a Galántai járásból
1947. február 7-én és 8-án Vfzkelet, Kosát és Hidaskürt községben zavartalanul folyt a kitelepítésre jelöltek rakodása. Mivel azonban a járási katonai parancsnok csak kisebb teherautókat tudott a rendelkezésre bocsátani, így a két transzport helyett csak egyet lehetett indítani. A hófúvás miatt a vízkeletiek csak február 7-én indulhattak útnak Csehországba. Itt is megtörtént a már említett eset: a vízkeletieket szállító teherautók is elakadtak a hóban. Vízkelet komisszárja, Ladislav Varhaník vagy az ítéletidő miatt, vagy hogy akadályozza a deportálásokat - ezt sosem tudjuk meg -, nem volt hajlandó a falu férfi lakosságát a teherautók kiszabadítására kivezényelni. „Végül is Močkor járási rendőrparancsnok, Mikié úr, a Körzeti Telepítési Hivatal vezetője és Závadsky úr, a Járási Munkavédelmi Hivatal vezetője úgy döntött, hogy a rendőrparancsnok veszi kezébe az ügyek irányítását.”70 Ennek a döntésnek az eredményeként rendőri segédlettel megközelítően 120 férfit hajtottak ki a Galánta-Vízkelet közötti útszakaszra, hogy kiszabadítsák az ott rekedt autókat és személyeket. Vezekény és Tallós községben zavartalanul folyt a „munkaerő-toborzás”. A deportálásokra kijelölt személyek közül egy sem szökött meg. A vezekényieket 29, a tallósiakat 24 vagonba zárták. Feketenyék a felfüggesztés miatt elkerülte a deportálásokat. A levéltári adatok arról tudósítanak, hogy egy Zórád Árpád nevű kosúti illetőségű személyt a galántai járási börtönbe zártak rémhírterjesztés vétsége miatt. Állítólag a csehországi viszonyokat marasztalta el, ahová a szlovákiai magyaroknak munkára kellett menniük.71 Az előzetes menetterv szerint a Galántáról és Vágsellyéről indított transzportok első állomása a szlovák-cseh határon lévő Bfeclav volt. Ezt egyébként a visszaemlékezők is alátámasztják. A szerelvényeket azért állították mellékvágányra, hogy azt a vasutasok, de elsősorban a biztonsági emberek átvizsgálják. A határállomáson szomorú események játszódtak le: a rendőrök minden vagont ellenőriztek, s a szállítás közben megfagyott emberek - leginkább kisgyermekek - tetemeit elszállították, s a hozzátartozók a mai napig sem tudják, hová temették el őket. Vajon egyáltalán eltemették-e? E sorok írója kb. 30 éve a deáki Laki Máriától hallotta a konkrét esetet, akit kismamaként raktak családjával, köztük kéthetes kisgyermekével a „marhavagonba". Gyermekét Bfeclav után többé az életben nem látta, a sírját sem.72 A járásbeli deportálásokkal kapcsolatban egyéb szomorú epizódok is megemlíthetők. Negyeden 1947. január 25-én több családot leraktak a teherautókról, mert az orvosi vizsgálat szerint többen, elsősorban az asszonyok idegösszeroppanást kaptak. A farkasdi Császár Andrást az mentette meg a deportálástól, hogy kiesvén a teherautóból, csonttörést szenvedett, s így otthon maradt. Taksonyban 1947. január 17-én a 75 éves Kissné Varga Gizella, miután minden hozzátartozója kézhez kapta a deportálási végzést, öngyilkosságot követett el - kútba vetette magát. Ezen az áron maradtak otthon családtagjai - temetést intézni, temetni.73 64
