L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

2. A halállal kapcsolatos hiedelmek és szokások

A temetés megkezdése előtt általában kb. egy órával teszik az elhunytat a ravatalra. A legközelebbi hozzátartozók is körülbelül ugyanebben az időben érkeznek a temetésre és foglalják el helyüket. A ravatalozóban a koporsó fejénél egy katafa/dvan, amelyre polgári temetés esetén az elhunyt fekete gyászszalaggal átkötött fényképét is kiteszik, egyházi temetés alkalmával azonban nem. A nevét, valamint születési és elhalálozás dátumát mindkét temetésen kirakják, mégpedig fehér polisztirén betűkből.

Ha olyan valaki halt meg a faluban, akinek nem volt senkije, azt a falu temettette el. Legutóbb a 20. század második felében volt erre példa, amikor is egy idősebb házaspár, Gonosz László, s később a felesége Gonosz Margit hunyt el. Őket a ház előtt, az úton ravatalozták fel, onnan temették. Nem voltak közeli hozzátartozóik, így a temetéssel kapcsolatos dolgokat az akkori Helyi Nemzeti Bizottság intézte.

2.4.2. Mellékletek a koporsóban

Volt, aki még életében kikötötte, hogy milyen ruhában temessék el (az idősebbek általában előre el is készítették). Volt aki meghagyta azt is, hogy mit tegyenek mellé a koporsóba. Egyik adatközlőmet anyósa még életében megkérte, hogy hat éves korában elhunyt kislánya ruháit is tegye mellé, ha meghal, mert el akarja magával vinni a másvilágra:

It maratak az Icuka ruhácskái [az anyósa kislánya, aki fiatalon, 6 éves korában hunyt el 1937-ben - L.J.I. megj.j. Öt szép ruhácskája itmadarat. Az anyósom varta neki, mer ő szépen tudót várni. Oszt ő úgy monta, ahogy a vég fele ment, hogy gyerek én nem sokáig élek, de Icukának a ruháit ted fel egy akasztóra, oszt ted be nekem a fejem alá. Elviszem, hogy ne maragyék it. Én tudom, hogy te nem hánynád el, de ha továb it marad, akor ki tugya mi lesz vele. Úgyhogy ted be az akasztóval a fejem alá majd a koporsóba. Ne vegyétek le az akasztót, mer mit fáj már az nekem. Együt tegyétek be, hogy oszt én azon fekügyek. Úgy is tetem. Amikor meghalt Rozsnyón a kórházba, akor ezt is vitem be az ő ruháival együt. Amikor leatam a ruhát, montam az embernek, aki őtöztete ötét, hogy it vanak ezek a ruhák, tegye be a feje alá, mer ezek a kislányának a ruhái, aki meghalt. Ez vót a kívánsága, hogy elviszi a ruhákat magával. Oszt az ember mikor megláta a ruhákat, monta: ne tegye be ezeket a gyönyörű ruhácskákat, én megveszem magától, megfizetek érte. Montam, hogy ne haragugyon, de nem adom, nem adhatom ide, ez vót a haiotnak az utolsó kívánsága, nem lehet megszegni. Ez vót az utósó kívánsága, ezt én nem szeghetem meg. Hát oszt, mondom vajon beteszi-e. Mer sokan panaszkotak, hogy ez eltűnt, az eltűnt. De ő betete.

Más adatközlők is hallottak olyan esetről, hogy a kórházban elhunytaknak kivették a füléből a fülbevalót, vagy más ékszer is eltűnt az öltöztetés folyamán. Most, hogy a legtöbben kriptába temetkeznek, előfordul az is, hogy a sírt kirabolják, lelopják a halottról az ékszereket. Rudnán ilyen eset azonban még nem fordult elő. Egyik adatközlőm ezt a helyzetet ecsetelte:

68