L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)

2. A halállal kapcsolatos hiedelmek és szokások

Még legfiatalabb, alig huszonéves adatközlőim is ismerik ezt a hiedelmet:

Olyat halotam, hogy gyöt elbúcsúzni, még nem vét halót, de elgyöt elbúcsúzni. Hogy valakinek ecer a nagymamája meghalt, oszt úgy álmota, de lehet, hogy nem is álmota, hogy gyöt écaka elbúcsúzni, oszt másnap regeire meg is vöt halva.

Olyan történeteket is meséltek a faluban (idősebbek és középkorúak is), hogy valaki megálmodta hozzátartozója halálát, azonban nem a halál következett be, hanem valamilyen nagy szerencsétlenség. A következő adatközlő például édesapja halálát álmodta meg, azonban a halál helyett az történt, hogy leégett az édesapja gépkocsijavító-műhelye, amikor éppen ott dolgozott:

Én meg szoktam érezni, ha valami baj történik. Amikor megtörtént az a szerencsétlenség apuval, előte vagy két napal azt álmotam, hogy meghalt. Rendesen ot fekúdöt a műhelybe, meg vét halva, anyu meg ot sírt, hogy jaj ez a Béla meghalt. De oszt felkelt. Ezt álmotam, oszt két nap múlva megtörtént a szerencsétlenség apuval.

Egy másik adatközlőmnek szintén baljós álma volt, mielőtt a fia és annak barátja motorkerékpár-balesetet szenvedett volna. A baleset szerencsére nem végződött tragikusan:

Amikor a fiam, meg a barátya feldőlt a motorbiciklivel, akor álmotam egy érdekeset. It a bányánál mentem fel azon a széles erdei úton. Oszt néztem az Ivágyót. Oszt otan, mintha ot nekem az ég úgy kétfelé nyílt vóna, olyan napsütésnek ment, olyan igazi nagy fénynek. Oszt ot látam Ivanics Tisztelendő urat, az evangélikus papot, oszt úgy nézet ki, mind aki prédikál, a kezét is úgy tartota. És azt monta - nem nekem -, “ne meny még oda, mer még neked van időd”. És ahányszor eimenyek ara az úton, mindig eszembe van az a jelenet. Én ezt olyan tiszta valóságnak álmotam. Nem történt velek sémi komoly dolog, mer kórházba se vótak.

Legtöbben a menyasszonnyal való álmot jelölték meg halálelőjelként. Vagy valamelyik ismerőst látták menyasszonyi ruhában, vagy valamelyik rokont, vagy pedig maga az álmodó a menyasszony. Ezen álom elmesélésének tilalma is ismert, mint ahogy halált hozhat az is, ha valaki álmában halottal beszél. A következő történetben az adatközlő nem mondta el senkinek az álmát, mégis bekövetkezett a halál:

Mielőt meghalt vóna a fiam, azt álmotam, hogy menyaszony vótam. Oszt anyukám mindig azt monta, hogy ha fehér lóval álmodol, vagy ha te menyaszony vagy, akor a családba meg fog halni valaki. De azt mongyák, hogy azt nem szabad megmondani. De én nem is montam meg senkinek. De oszt amikor a sógrom meghalt vóna, akor megint azt álmotam, hogy menyaszony vótam. Ot, ahol Krupinszky Erzsiké néni lakot, ot rendesen gyötem lefele a menyaszony ruhába, oszt, montam is ithon, hogy már megint menyaszony vótam, ki fog már megint a családba meghalni? Aszongya az uram: Te mindig bolondokat beszélsz. Mondom, ne beszélj, amikor (...) meghalt, akor nem mertem megmondani, mer úgy halotam, hogy nem

40