L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
6. Összegzés
lát helyeztek el barátai. Ezeket a helyeket a hozzátartozók és barátok látogatják. A kutatott téma jelenségeinek dokumentálása száz év tükrében nem könnyű feladat, mivel az adatközlők emlékezete nem mindig megbízható. Nem csupán a távolabbi múltra vonatkoztatva, hanem a közelmúlt eseményei is nagyon elhalványulnak az emberek emlékezetében, éppen ezért egy-egy adatot - ellentmondásosságuk miatt - többször is ellenőrizni kellett. Az sem elhanyagolható tény, hogy az adatközlő honnan szerzett ezekről tudomást (lásd pl. Halloween). Az adatközlők egy része a különböző hiedelmeket, hiedelemtörténeteket kétkedéssel fogadja, olyanok is akadnak, akik nem hisznek benne, de a többség igen. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy néhány adatközlő szerint a mai napig élnek boszorkányok a faluban, sőt újabban a teheneket is gyakran megrontják, arra a megállapításra juthatunk, hogy a modern világ embere mindennapjainak világnézetétől függetlenül szerves részét alkotják a hiedelmek, s nagyon élénken foglalkoztatja őket a túlvilági élet és a megmagyarázhatatlan jelenségek. A községből sokan keresték fel a jósokat, halottlátókat is, erre mind a mai napig igény mutatkozik. A szokásokhoz viszonyítva a hiedelmek sokkal szívósabban tartják magukat. 251