L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
Ujváry Zoltán: Előszó
Előszó A magyar történelem mohácsi vész utáni nehéz évtizedeinek kiemelkedő államférfija, főpapja sírja fölé a gyulafehérvári Szent Mihály templom sírkamrájában a következőt írták: Omnibus moríendum est - Mindenkinek meg kell halnia. Ez az ókori kultúráktól napjainkig idézett mondás az emberi élet halandóságának olyan axiómája, amely megváltoztathatatlanul örök érvényű. Seneca római filozófus mondotta: Mors ultima rerum est - A halál minden dolgok végpontja. Az élet nem más, mint út a halál felé. A halál, az élet utolsó állomása az emberiség történetében mindvégig a figyelem középpontjában állott. A halál és a temetés körül kialakult hiedelemrendszer, a halál utáni feltételezett élet minden vallás alapvető elemét alkotta. A továbbélés hitét Marcus Aurelius bölcs római császár elmélkedései közt így olvassuk: Ami a földből lett, az a földbe visszatér, s ami fentről jött, a lélek az égi térbe jut. A halál: tény, bizonyosság. Az ember azonban reménykedve hiszi, hogy lélekben tovább él és visszatér. Ez határozza meg évezredek óta a halál és a temetés kultuszát. A halotthoz fűződő rítusokhoz, szokáscselekvésekhez minden nép rendkívül szívósan ragaszkodik. Az öt világrész népeinek halotti szokásai pszichikailag egymásba kapcsolódnak. Alapjául szolgál az a hiedelem, hogy a lélek elhagyja a testet és az ember az élők társadalmát. Számos rítus bizonyítja, hogy már az ősember hitte a túlvilági életet. Az egyiptomi őskultuszban a sírt úgy rendezték be, mint egy valóságos házat, hogy a halott jól érezze magát benne és minden szükségét kielégítse. Az emberiség egyik közös hiedelmének tekinthető az, hogy a temetési szertartás nagymértékben meghatározza a halott további sorsát és túlvilági életét. L. Juhász Ilona élő hiedelmeket, szokásokat bemutató és elemző könyve kitűnő bizonyítéka annak, hogy a halállal, temetéssel, a túlvilági élettel kapcsolatos hagyomány milyen mélyen és szívósan gyökerezik egy település közösségének szellemi és tárgyi kultúrájában. A halottkultusz évezredekre visszanyúló elemei egybekapcsolódnak korok-korszakok eseményeinek, tanításainak nyomán alakult változásokkal. Régmúlt idők kultuszának nyomára csak egy példával utalok. A honfoglalás kori őseink sírjába a halott mellé ételt, italt, fegyvert és használati tárgyakat helyeztek. Sőt, már a kőkorszaki sírokba is odatették a kőszerszámokat, amelyekre a halottnak szüksége volt. Az ősi hit emléke Rudnán is megőrződött. A koporsóba az elhunyt kedvelt, illetőleg használati tárgyait tették, mint pl. pipát, szemüveget, imakönyvet, pénzt, néha italt stb. A tudomány számára nagy jelentősége van annak, hogy L. Juhász Ilona munkájában olyan falu temetkezési hagyományairól kapunk áttekintést, amelynek a lakossága - kevesebb mint 800 fő - három vallási felekezethez - evangélikus, 17
