L. Juhász Ilona: Rudna. I. Temetkezési szokások és a temetőkultúra változásai a 20. században - Lokális és regionális monográfiák 2. (Komárom-Dunaszerdahely, 2002)
2. A halállal kapcsolatos hiedelmek és szokások
ták, hogy ne menyetek ara a bányától, mer hogy ot van az ember a fehér lovon, a feje meg a hóna alat van. Mer azelőt ot nem vótak még házak az új soron, ot akor csak erdőféle vót. Oszt mindig kísérte az embereket, oszt mindig aba a bányába ment be, ami ot van a Csetneki patakba fejeb. Most már nincs meg a bejárat, mer már beszakat. Apám is mindig monta, hogy magunkba ne is menyünk, mer igen rósz érzés. Mindig ot járt, azt monták. Az ember a fehér lovon soha nem mondot sémit, csak kísért. Úgy beszélték, hogy igen sokan láták, meg igen féltek sötétbe ara meni. Mer ugye azelőt a bányászok is gyalog jártak Újfaluból ide a bányába. Fehér ló. Mindhárom eddig említett hiedelemmonda a bányához kötődik, a bányában valamikor halálukat lelt emberek szelleméről van szó. Ami kérdéses, az a ló valamint a fej nélküli lovas személye. Azt egyetlen adatközlőm sem hallotta, hogy esetleg egy bányaló szelleme lenne. A faluban viszont ismernek hiedelemtörténeteket, amelyek ugyan lóval kapcsolatosak, azonban egy 1972-ben elhunyt fiatalember személyével hozzák összefüggésbe. Az ő halálát követően tűnt fel egy fehér ló, szintén a Csetneki pataknál, ugyanazon a helyen, ahol a kulcsos kisasszonyt, illetve a fej nélküli lovast is látták. Ez a ló is szokta kísérni az este arra haladókat. A falubeli fiatalok nagy része gyakran járt erre a szomszédos Rekenyeújfaluba moziba vagy táncmulatságba, esetleg udvarolni is. A fehér ló "megjelenése” után azonban sokan féltek este egyedül arra menni, ezért inkább mindig többen, kisebb csoportban mentek. Fiatalabbak és idősebbek is egyöntetűen állítják, hogy látták a fehér lovat. Az egyik történet szerint egy fiatalember jött haza gyalog késő este Rekenyeújfaluból, amikor a Csetneki pataknál megjelent neki a fehér ló. A fiatalember nagyon megrémült, zaklatottan beszélte el, hogy mit látott. ... ijet meg ecer a fehér lótól, mikor gyöt haza az udvarlásról Újfaluból. Ot, a Csetneki patakba, ahol valamikor a bánya vót, ami már régeben beszakat, onan gyöt a ló kifele, oszt hogy talán ment is utána. Akor igen megijet..., mesélte oszt a kocsmába is, oszt későb hogy mások is láták, akik gyötek Újfaluból ara. Féltek is oszt ara gyöni este mindig, magába nem is igen ment ara senki, inkáb tőben mentek. Ahogy a fentiekben említettem, a fehér ló megjelenését az 1972-ben elhunyt fiatalember halálával kapcsolták össze. Ekkoriban nem csupán a Csetneki pataknál láttak a falubeliek fehér lovat, hanem másutt is gyakran megjelent. Többen is állítják, hogy találkoztak vele késő este vagy éjszaka a falu különböző pontjain, többen a temető mellett, ahogy ment felfelé, vagy pedig jött lefelé az úton: Amikor gyerekek vótunk, halotam, hogy egy fehér ló szokta kísérgetni a fiúkat. Ez aba az időbe vót, amikor Drenko Dénes meghalt. Amikor Drenko Dénes meghalt, akor beszélték, hogy a Csetneki patakban jár a fehér ló. 174