Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)

Viga Gyula: Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában (Összegzés helyett)

18. századi források által még egyértelműen gyenge mezőgazdasági adottságúnak tartott Kisgéres népe - hasonlóan a Bodrogköz vízjárta településeihez - a I9. század második felében a vízrendezéssel, kisebb mértékben az erdőirtással tágítja ki, egyben szelídíti meg, fogja termőre a határát, terjeszti ki élettevékenységének kereteit. Az életmód dominanciája egyértelműen a kétnyomásos határhasználatra, különösen a szemtermelésre, valamint a - részben más falu legelőin hizlalt— szarvasmarhatartásra került. A 20. század első felében a lakosság a legelőterület kiterjesztésére törekszik - ez vásárlással valamelyest sikerül is -, de szerepet kap a hízóállatok nevelésében a sajátos adottságokat jelentő Keresztúrpuszta szénatermése is. Maga Keresztúr-puszta használata, az ott folyó gazdálkodás sajátos kettősséget ad a település gazdasági működésének. A gazdálkodás jellege lényegében hasonló a 19-20. században a környező bodrogközi és északkelet-magyarországi falvakéhoz: a növénytermesztés intenzívebbé tétele fokozatosan alakítja át a legeltető állattartás szerkezetét, illetve teszi lehetővé a takarmánytermesztés révén nagyobb állatállomány tartását. A Bodrogköz falvaiban nem arról van szó, hogy a legeltető állattartás elveszítené korábbi takarmánybázisát a földművelés struktúrájának átalakításával, hanem a vízrendezés, a korábban hasznavehetetlen területek nagy részének felszámolása teremti meg mind a legelőterület, mind a szántók kiterjesztésének lehetőségét. A korszak azonban, mind a jobbágyfelszabadítással, mind a nagyon las§ú polgárosodással egyszerre indít extenzív és intenzív gazdasági folyamatokat. Az állattenyésztés és a földművelés egyensúlya a határhasználatban meglehetősen kimért, a nagy gazdasági hasznot jelentő hízóállat-nevelés így jórészt kiszorul a falu határából: hasonlóan más bodrogközi falvakhoz, más települések legelőire hajtják azokat tavasztól őszig. A földművelés takarmányproduktuma még az év másik felében is csak igen szűkösen biztosítja ennek az állománynak a tartását.

Jellemző Kisgéresre a korai burgonya termesztése, ami nem csupán az állattartás takarmányozása felé hat, de jelentős piaci bevételhez is juttatja a paraszti üzemeket. A szarvasmarhatartás szerkezetéből fakadóan a fogatolásban egészen a második világháborúig megmarad a szarvasmarha dominanciája, ami - az értékesítési lehetőségekkel együtt - konzerválja a nagyszarvú magyar ökrök tenyésztését.

Sajátos adottsága viszont a település népének a Helmeci-hegy, ahol jobbára saját fogyasztásra termelnek bort századunk első felében. A szőlészkedés századunk dereka óta fokozatosan intenzív ágazattá alakult, amelyben - többféle módon - szerepe volt a közös gazdálkodásnak is. Extenzív technikája és fajtaösszetétele ellenére jelentős hasznot adott a lakosságnak a szőlőhegyeken termő cseresznye is, amelynek az igényesebb művelése már nem volt érdemes befektetés a géresi parasztemberek számára. A bor és a karakteres pincesor ma már jelképe a falunak és az ott élőknek.

Lényegében kedvezőnek nevezhető a falu közlekedésföldrajzi helyzete. Mind országúton, mind vasúton - Nagygéres vasútállomása révén -jó lehetősége volt a lakosságnak a javak cseréjére. A kereskedésnek annak ellenére nagy jelentősége volt a falu gazdasági életében, hogy a parasztüzemek döntő többsége kisbirtokon gazdálkodott, s századunk első felében igazából nem is volt nagygazda a faluban.

308