Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)

Boros László: Táj és ember. A falu ökológiai feltételei, táj- és emberföldrajzi összegzés

A földrajzi környezet - település - népesség

A természetföldrajzi környezet, az ökológiai feltételek alapvetően meghatározzák a település formáját, elrendeződését, a lakosság számának és foglalkozási összetételének alakulását. A Helmeci-dombság és az árvízjárta lápos, mocsaras területek találkozásánál épült Kisgéres az első katonai felmérés (3. ábra) idején tipikus, egyutcás, szalagtelkes, a déli felében láptelkes falu. Az átlagos lápszinttől 1-1,5 méterrel magasabban fekvő térszínen haladt végig egyetlen utcája, melyre merőlegesen futottak ki a hosszú, keskeny szalagtelkek. Az ugyancsak hosszú, keskeny nyeregtetős házak a telek szélére épültek. Első felében a lakószobák, egyenes folytatásban mögötte gazdasági épületek (kamrák, ólak, istállók) helyezkedtek el. A telkek egy része közvetlenül a lápra nézett (láptelkek), míg az északi oldalon szántóföldként hasznosított árvízmentes térszínre futottak ki.

A második katonai felmérés térképlapján (4. ábra) a település térbeli fejlődése figyelhető meg. A korábbi egyetlen (fő)utcából új utcák kezdenek kiindulni. Akkor még csak néhány házról volt szó, inkább csak utcakezdeményekről beszélhetünk (4. ábra), melyekből a mai utcahálózata 19. sz. végén és a 20. században fejlődött ki (5. és 6. ábra). Napjainkban Kisgéres többutcás, uralkodóan szalagtelkes falu.

1784-1787-ben Kisgéres népességszáma 669 fő. E téren számottevő változás csak a vízrendezések után következett be. ,A vízrendezések első fél évszázadának hatása jól tükrözi a táj és a gazdálkodás struktúrájának átalakulását. Az új gazdálkodási struktúra létrejötte sok tekintetben egybeesik a magyarországi agrárgazdálkodás lassú átrendeződésével: a rétek, legelők feltörése, a szabadgazdálkodás kialakulása, illetve az ugarföldek fokozatos feltörése századunk elejére a Bodrogközben is lezajlik, jóllehet itt a lakosság létszáma nem nőtt olyan gyorsan, mint az ármentesített terület15." Ez a megállapítás Kisgéresre is igaz, mert bár a lakosság száma 1869-re közel megkétszereződött (1293 fő), a szabályozási munkálatok előrehaladtával nem növekedett, hanem stagnált: 1880-ban 1226 fő (-67 fő), 1900-ban 1354 fő (1869-hez képest +61 fő), 1910-ben 1245 fő, ami azt jelenti, hogy nem nőtt a település népességeltartó, megtartó képessége. Az agrártelepülés 1910-es 583 fős keresőképes lakosságából 522 fő (89,5 %) élt a mezőgazdaságból, s csupán 22 fő (3,8 %) dolgozott az iparban, 13 fő (2,2 %) pedig a kereskedelemben. Az ökológiai, ökonómiai feltételek a későbbiek során sem tettek lehetővé népességnövekedést, így 1970-ben is csak 1444 (7. táblázat), 1980-ban 1375,1991-ben pedig még kevesebb, 1241 fő lakta a települést.

15 Viga Gy., 1996

28