Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Siska József: Népi táplálkozás - hagyományos ételek
zőgazdasági munkák periodikussága erősen befolyásolta a napi étkezések számát is. A parasztember racionalitására jellemző, hogy mindig erejének igénybevételéhez mérten gondoskodott a hétköznapok étkezési gyakoriságáról és minőségéről. Ezért a mezei munkák szempontjából nyugalmi időszaknak számító téli hónapokban, decembertől márciusig - ünnepnapok kivételével - általában kétszer evett meleg ételt: früstököt 9 óra körül, estebédet pedig délután 2 és 3 óra között. Aki este még éhesnek érezte magát, az valami könnyű étellel csillapította éhségét. Éjszakára egyébként sem volt célszerű vastagételt enni, mert attól rosszul lehetett aludni. A kora tavaszi és késő őszi időszakban háromszor, az év többi részében, a munkák dandárjában ötször étkeztek naponta. A második világháború után alakult ki a napi háromszori főétkezés. Gyerekek, öregek ettől eltérő ritmusban táplálkoztak. Az ételek fajtáját az adott család anyagi teherbíró képessége, a gazdasszony tudása, a vallási hovatartozás és a vegetációs időszak nyersanyagkínálata befolyásolta leginkább. A falu lakosságának zöme napjainkig kálvinista, ezért a katolikusokra jellemző böjtölés az étkezést nem érintette. A fentiek miatt lehetne ugyan heti étrendet produkálni, évszakonkénti váltással, de akkor meghamisítanám a valóságot. Ahány család, annyi szokás a már megemlített ételek változatos használatában. Az viszont az adatközlők szavaiból kitűnt, hogy a gazdasági adottság az ételek minőségét egyértelműen meghatározta. A szegények a hagyományos étkeket tovább fogyasztották, csak kereseti viszonyaik megváltozásakor engedhették meg maguknak a módosabban készített, húsos fogásokat. Ezért maradt meg náluk az a szokás, hogy télen reggelire is csak leveseket főztek, míg a gazdagabbak szalonnát-kolbászt, tojást sütöttek, amihez tejeskávét, teát ittak. Baromfit általában minden család tartott, igaz, eltérő számban. Disznót is a tehetősebbek tudtak telente többet ölni, a szegényebbek hallal, vaddal igyekeztek ezt a hátrányt behozni. A disznóvágások november hónapban kezdődtek, néhány hétig minden család friss húshoz jutott. A füstöléssel tartósított szalonnát, kolbászt, sonkát mindenki igyekezett úgy beosztani, hogy abból aratásra is jusson. Júniusra a legkorábban ültetett tyúkok alól kikerült csirkék már megnőttek akkorára, hogy vágni lehessen őket. Kisgéresen sok kacsát, kevesebb pulykát és libát tartottak. A kacsákat nyárutótól rendszeresen fogyasztották. A libák jó részét értékesítésre hizlalták, de novembertől egy-kettőt minden család elfogyasztott belőlük. Karácsonyra ölték le a pulykát. A reggeli és vacsora általában egyfogásos, míg ebédre két fogást készítettek hétköznapokon. Az ünnepek étrendje az ételek minőségében és fogásaiban eltér a hétköznapokétól. Vasárnapokon minden család igyekezet már früstökre is laktatóbb ételt készíteni. Az ebéd fő fogása mindig a húsleves, főtt hús zöldségkörettel és töltelékkel, esetleg krumplival vagy valamiféle mártással. Második fogásnak - az első világháborúig - kőtteseket készítettek. Ezt követően iktattak be az ételsorba kü220
