Viga Gyula (szerk.): Kisgéres. Hagyomány és változás egy bodrogközi falu népi kultúrájában - Lokális és regionális monográfiák 1. (Somorja-Komárom, 2014)
Viga Gyula - Viszóczky Ilona: A paraszti gazdálkodás változásai
összegzés helyett Ha a gazdálkodást a tér (földrajzi környezet) és a társadalom sajátos viszonyaként értelmezzük, akkor Kisgéres paraszti gazdálkodását elsősorban a táji környezet átalakulásának fényében kell szemlélnünk. A határ adottságait az ember tájalakító tevékenysége folyamatosan formálta, kitágította a termelőtevékenység területét, de a határ használata, a parasztüzemek alapvető gazdasági stratégiája egészen a második világháborúig megmaradt a kétnyomásos határhasználat kötöttségeinél. Az agrártermelés legfőbb ismérve a legfontosabb piaci cikként értékesíthető hízóállat legeltetése és annak téli istállózását biztosító széna és vetett takarmány megszerzése volt, másrészt a törekvés a gabonafélékből történő önellátás felé. A határnak a vízrendezés után egyre nagyobb részét foglalta el a földművelő gazdálkodás, a tavasztól őszig való legeltetés azonban - a hízó, heverő jószágok számára - kiszorult a határból, s a kisgéresiek a vízjárta Latorca-menti falvak kiterjedt legelőire adták eladásra nevelt ökreiket, fiatal tinóikat. Az örökösödés következtében elaprózódó birtokok, az egészségtelen birtokstruktúra tovább szorította a mezőgazdasági ágazatok egyensúlya felé a parasztüzemeket, az értékesítés feltételei sem tették lehetővé - főleg a két háborút követő határmódosítások következtében előállt bezártság miatt - a parasztüzemek modernizálását, a rendszeres és erőteljes piacra termelést. Egészében úgy tűnik, hogy Kisgéres paraszti üzemei megakadtak a modernizáció folyamatában, s a falu gazdálkodásának és társadalmi-kulturális arculatának valódi átformálását a közös gazdálkodás időszaka lendítette meg. Ebben nagy szerep jut természetesen a térség hátrányos helyzetének, ami lényegében ma sem kínál alternatívát a fiatalabb generációk számára. A fentiekkel együtt sem gondoljuk azt, hogy a Bodrogköz (ma) szlovákiai oldalának területe reliktumként lenne értelmezhető. Az elmúlt két évszázad gazdálkodásának históriájában végig kitapinthatok a fejlődés lassú, egyenetlen mozgásai; így van ez Kisgéres esetében is. Az agrártermelés technikái, eszközei sem nevezhetők archaikusabbnak a magyar Alföld sík vidéki peremeinél. Az üzemszervezetben, kapcsolatokban, az új növénykultúrák megjelenésében - ha lassan isérezhetők a géresiek nemzedékeinek napi küzdelmei a tájjal, gazdasági és társadalmi kötelékeikkel. S érezhető a műveltség változása is a 20. század bonyolult, zavaros, számukra jobbára hátrányos helyzetet teremtő sodrásában. Kisgéres hagyományos gazdálkodása sok tekintetben rokon a magyar Alföld síksági peremterületivel, amelyben első helyen ismerhető fel az egymást váltó generációk tájformáló tevékenységének hatása. Adatközlőink (zárójelben születésük évszámával) Bácskái Erzsébet (1922), Berti József (1928), Dovcsák László (1944), Kis Berta Jolán (1919), Kis Pap Albert (1919), Kis Tóth István (1926), Kovács Ferenc András (1921), Miklós András (1921), Miklós Andrásné (1922), Móric András (1921), Pap Ibolya (1930), Radi Albert (1898), Radi László (1932), Simon János (1920). 202
